Fél lábbal elődöntőben a magyar csapat

A szenior válogatott óriási lépést tett azért, hogy az éremért játszhasson hétfőn. A vihar ugyan ismét félbeszakította a versenyt, de a negyeddöntőben a norvégok ellen addigra igen megnyugtató előnyre tett […]
Véget nem érő versenynap

A világbajnokság negyedik napja viharszünet miatt nem fejeződött be. A kimaradt szakaszokat pénteken reggel pótolják, de így is elképesztő magyar eredmények születtek. Délután pedig jön a magyar-norvég negyeddöntő a szenior […]
A legjobb nyolc között a szenior csapat

A férfi csapat csoportmásodikként zárta a csoportkört az orlandói footgolf világbajnokság harmadik versenynapján, míg a szeniorok sikerrel vették az első akadályt és Portugáliát búcsúztatva készülhetnek a negyeddöntőre. A szerda is […]
Tarolt a férfi válogatott a nyitónapon

Mind a két mai meccsét megnyerte a csoportmérkőzések során a férfi csapat az orlandói vb második napján és készülhet a szlovákok elleni csoportdöntőre, ahol a tét a legjobb nyolc közé […]
Top 10-es rajt és kvalifikáció a csapatversenyben

Hosszú napja volt a footgolfosoknak az orlandói világbajnokság nyitányán. A közel ezer induló öt pályán elosztva játszotta le az egyéni kategóriák első 18 szakaszát. Tajtyi Ákos a férfi, Nagy Anett […]
A rekordok vb-je lesz

A sportág negyedik világbajnokságát hétfőtől kilenc napon át az Egyesült Államokban található floridai Orlando városában rendezik. 39 ország közel ezer játékosa áll majd az elrúgókhoz, hogy három egyéni és három […]
Vörös Dávid: Történelmi pillanatok szemtanúi leszünk

A sportág negyedik világbajnokságát rendezik az amerikai Orlando városában. A május végén rajtoló seregszemlére közel ezer játékost várnak az egyéni és csapatversenyekre. Vörös Dávid, a Magyar Footgolf Szövetség elnöke beszélt […]
Ők utaznak a világbajnokságra

Lezárult a nevezés a sportág negyedik világbajnokságára, az amerikai Orlandóban rendezendő világeseményen 17 magyar vesz részt. Magyarország, Argentína és Marokkó után az Egyesült Államok ad otthont az idei világbajnokságnak. A […]
Közgyűlést tartott a nemzetközi szövetség

A héten tartott közgyűlés a FIFG, azaz a Nemzetközi Footgolf Szövetség. Ismertették az idén életbelépő szabályváltozásokat és szavaztak az új tagról. A FIFG tájékoztatása szerint a tagországok egynegyede nem tartozik […]
Kettős magyar győzelem a Közel-Keleten

Először rendeztek az Egyesült Arab Emírségekben footgolf tornát. A 40 ezer dollár összdíjazású versenyen a szenior és a női kategóriában is magyar győzelem született. A Sardzsában rendezett kétnapos tornát olyan […]