Betöltés...

Lengyel nyerte a hatodik fordulót, megvan az első Eb-kvótásunk is

FOB
FOOTGOLF
EUROFOOTGOLF

A kétnapos FOB-fordulót Lengyel Béla nyerte, míg Dreilinger Andrea már biztos Európa-bajnoki résztvevőnek mondhatja magát a hatodik kör zárását követően. Hamarosan hat férfi játékos is követi, a ranglista frissítését követően.


Az első nap után hárman is ugyanazzal a rúgásszámmal (-13) álltak a FIFG 250-es besorolású versenyen, a Footgolf Országos Bajnokság (FOB) hatodik fordulójában a Balatonudvariban található Balaton Golf Clubban. Vasárnap az Eagle pályán várt 18 szakasz a közel kilencven versenyzőre, akiket az időjárás ismét a kegyeibe fogadott. A szombat esti vihar után vasárnap fülledt melegben, legfeljebb pár percig tartó, szemerkélő esőben játszhattak.

Ez ismét meglátszott az eredményeken. Csak úgy záporoztak a mínuszok, a tegnapi élmezőnyből Lengyel Béla (Royal, fenti képen középen) teljesített a legjobban és végül egyrúgásnyival megnyerte a rangos tornát Renczés Gábor (Royal, fenti képen balra) előtt, míg Németh Gábor (fenti képen jobbra) és Simonyi Gábor (mindkettő FTC) holtversenyben a harmadik helyen zárt. A szétrúgást (egyúttal a férfi kategória második helyéért is) a 18-as szakaszon Németh húzta be.

A szeniorok versenyét megnyugtató fórral nyerte Renczés, Biró László (UTE) másodikként végzett, Balázsi Csaba (BFGT) és Flink János playoffra kényszerült a bronzérem eldöntése érdekében. Itt Flinknek jött ki jobban a lépés.

A hölgyek versenyét a szlovák Rebeka Rezna nyerte, de a második helyért zajló szétrúgás után (a royalos Bacskai Anna ellen veszítő) harmadik helyezettként záró Dreilinger Andrea (EMFGSE) lehetett a legboldogabb, az Eb-kvalifikáció szabályai szerint ugyanis a hatodik forduló után az éllovas automatikusan kvótához jutott. Ez pedig Andi volt, mivel elegendő pontot gyűjtött ahhoz, hogy ő vezesse a kategóriát, így a 2018-as vb után második világversenyére készülhet. Ráadásul közel hétszáz pontra növelte előnyét a bajnokságban az őt követő Bérczes Katalin (FTC) és több mint ezerre Bacskai Anna előtt.

- Hatalmas öröm és elismerés kijutni az Eb-re. Korábban a világbajnokságra is hosszú út vezetett, most is így volt az Eb-kvalifikációval. Nem akartam a szezon elején már ilyen messzire tekinteni, egyszerűen csak lépésről lépésre szerettem volna haladni. Öt éve játszom ezt a játékot, családanya vagyok és most nagyon boldog - nyilatkozta a verseny után az első magyar Eb-kvótás.

Dreilinger Andreát már a Digi Sport is mikrofonvégre kapta

A juniorok között két nap alatt toronymagasan Sipőcz Artúr (KSE) volt a legjobb, főleg szombaton sziporkázott, mikor -7-es eredményt produkált. Mögötte két ferencvárosi, Németh Áron és Palásti Dávid végzett a dobogón.

A csapatversenyben a Royal BP muzsikált a legjobban, megelőzve a Ferencvárost és a BFGT-t.

EREDMÉNYEK

Simonyi Gábor előnye a hatodik kör után közel ötszáz pont az abszolút kategóriában, de a férfiak mezőnyében ez már majdnem ezer egység. Egyre sűrűbb a szenior élboly, ott Balázsi Csaba áll jelenleg az élen. A hölgyekről már esett szó a listavezető Dreilinger Andrea kapcsán, míg a junioroknál Kenéz Dániel (FTC) vezet négy fordulóval a vége előtt.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

A magyar ranglista hamarosan frissül a FOB 6. fordulójának eredményeivel, ami után biztossá válik újabb hat játékos Eb-részvétele, de a teljes keret kihirdetésére is csupán egy hetet kell várnunk.