Elkezdődött az első fordulóval az FMPO
FMPO_1fordulo

Október második felében lezajlott a Footgolf Match Play Open első fordulója az egyéni és a páros küzdelmekben is. Lássuk, hogyan alakultak az első mérkőzések!

Spáth Mártoné volt a forduló legnagyobb sikere, így rögtön a tabella élére állt, megelőzve a szintén kilenccel nyerő Juhár Tamást. Gubán Tamás, Borbély István, Nagy István, Szabó László, Sipőcz Béla és Katona István is győzelemmel indított.

FMPO, Egyéni
1. forduló

Kurdi–Nagy I. 3–5
Juhár–László 9–0
Spáth–Gelencsér 11–2
Dr. Sajó–Szabó 6–7
Orovecz–Katona 4–5
Gubán–Csatári 7–3
Borbély–Török 6–3
Sipőcz–Mayer 6–5

Kilenc páros vágott neki a mostani FMPO-nak, így minden fordulóban egy-egy egység (ezúttal a címvédő Bendly András-Sipőcz Artúr kettős) szabadnapos. Az első kör legnagyobb győzelmét a Flink János-Zsuppán Péter páros érte el, így az élre állt a Csőre Csaba-Sipőcz Béla és a Ferencz Róbert-Hinora Ferenc kettős előtt. Rajtuk kívül még a Főfai Sándor-Pöszmet Tamás páros kezdte győzelemmel az új kiírást.

FMPO, Páros
1. forduló

Csőre-Sipőcz – Pivarcsek-Tóth 8–3
Ferencz-Hinora – Németh-Németh 5–2
Flink-Zsuppán – László-László 12–3
Főfai-Pöszmet – Karakas-Van Maurik 6–4
Szabadnapos: Bendly-Sipőcz

A 2. és a 3. forduló mérkőzéseit november 1. és november 30. között lehet megrendezni a Balaton Golf Klubban és a Magyar Golf Klubban. A további fordulók párosításai és egyéb információk IDE KATTINTVA érhetők el!

Hírlevél

ne maradj le semmiről!