Ennél izgalmasabb végjátékot nehéz lenne elképzelni
FMPL

Az Egyéni Footgolf Match Play Ligák utolsó két fordulója következik, és még sehol semmi sem dőlt el.

A Liga

Csak a ráadás döntötte el az éllovas Bodócs András és Balán Gábor derbijét. Utóbbi uralta a meccset sokáig. Rögtön két ponttal nyitott, a 10-es után 4-1-re vezetett. Egy 3-0-s rohammal Bodócs a 13-ason már egyenlített is. Még egy-egy pontot szereztek a felek a végéig, így jöhetett a hirtelen halál, ahol a második szakasz döntött Balán javára. Sokáig semmi sem utalt arra, hogy Renczés Gábor nagyarányú győzelemmel zárja a hetedik kört. Ugyan a meccs harmadánál is vezetett Cziffra Zoltán ellen, de csak 2-1-re. A folytatásban azonban már csak Renczés volt eredményes, és 10 nyert szakaszig meg sem állt. Szabó László sérülése miatt György Dánielé lett a három pont. Ezt „kihasználva” Papp Péter előzött és már második. Jobban kezdett, mint Vígh Péter, aki 2-0 után ugyan szépített, de féltávnál már 4-1-re vezetett Papp. A meccs utolsó harmadára fordulva ugyan csak 4-2 volt az állás, de négy egymás utáni Papp-pont eldöntötte a csatát. Fura leírni, kiesési rangadót vívott egymással Lengyel Béla és Mayer Zoltán. Hogy ne kerüljön szinte reménytelen helyzetbe két körrel a vége előtt Lengyel, nyernie kellett, ezt pedig meg is tette, magabiztos, hétpontos sikert könyvelhetett el.

Annyira sűrű a mezőny az elitligában, hogy a hatodik is csak öt pontra van az elsőtől, de még az utolsó is beérheti pontszámban a harmadikat. Megjósolhatatlan a végkifejlet.


B Liga

Megerősítette éllovas pozícióját Juhár Tamás, ráadásul Nagy Balázsnak szakaszgyőzelmet sem engedett. Igaz, a meccs ennél izgalmasabb volt azért, a felénél 2-0 és a 12-es után is még „csak” 4-0 volt az állás. A feljutási esélyek életben tartásáért csatázott egymással Pap Ferenc és Podusil György. Öt lyuk után még 1-1-re álltak, ahonnan Pap ellépett gyorsan 3-1-re, és a 14-esen, 6-1-nél le le is zárta a meccs érdemi részét. Csatári Zoltán sem akart lemaradni a feljutásra pályázók népes táborából és ennek érdekében az első öt szakasz után 4-0-ra vezetett Ujszászi Balázs ellen. Ellenfele feljött 5-3-ra és 6-4-re is, de a hajrában Csatári szerzett még pontokat. Sipőcz Béla játék nélkül gyűjtötte be a három pontot Balázsi Csaba ellen, ahogy Molnár Attila is Török Tamással szemben.

Juhár, Csatári, Molnár és Pap pályázik a feljutásra, a mezőny második fele pedig nincs biztonságban…


C Liga

Zsidai Krisztián marad a harmadosztály listavezetője, miután magabiztosan hozta a Kurdi Tamás elleni meccsét. 3-0-ra ment féltávnál és ugyan Kurdi még időben szépített, 4-1-nél, de újabb pontot már nem tudott jegyezni. A csoportrangadón Gubán Tamás az első hat lyuk után 5-0-ra ment Nagy István ellen, és ugyan a folytatásban már csak egy részsikerre futotta, mivel azonban Nagy háromszor volt csak jobb ma a 18 szakaszon, a három pont és a feljutásért folytatott harcban a lépéselőny Gubán Tamásé lett. Póka Viktor olyan kezdést produkált, hogy a „félidei” 7-0-s vezetésével igencsak megalapozta győzelmét Tóth György ellen, akinek csak egyszakasznyi részsiker jutott ezúttal. Orovecz Róbert sem tett még le a feljutásról, reményeit egy drámai meccsen őrizte meg. Hektikus meccset produkáltak Szabó Krisztiánnal, hol egyikük, hol másikuk vezetett. 3-3-mal érkeztek az utolsó három lyukhoz, ahol Orovecz került előnybe, majd Szabó egyenlített, hogy aztán a 18-ason Oroveczé legyen a győzelem. A Ferencz-Cziráki meccset nem játszották le.

Izgalmas végjáték várható a C Ligában is, az első négy közül kerül ki a két feljutó. A kiesés veszélye viszont már csak három embert fenyeget, Tóth Györgyöt, Szabó Krisztiánt és Cziráki Csabát.


D Liga

A már biztos rájátszásba jutó László Barnabás nem feltartott kézzel lépett pályára a szintén feljutásra ácsingózó Krizbai Ádám ellen. László el is ment kettővel, de Krizbai hamar utolérte. László újra előnybe került és 5-2 után már nem tudott egyenlíteni Krizbai, a 6-3-as végeredmény pedig már a 14-esen kialakult. Szmolicza Gábor és Vörös Dávid mérkőzése hosszabbításba torkollott, amivel előbbi bebiztosította továbbjutását. Vörös szerzett vezetést, de Szmolicza az ötös után már jobban állt (2-1) és rendre vezetést szerzett, de Vörös hol egy-, hol kétpontnyi hátrányból állt fel és végül a 17-esen kialakult az 5-5-ös végeredmény. A hosszabbításban egy rúgással Szmolicza volt jobb. Katona Istvánnak csak győzelemmel volt esélye a legjobb négybe jutni, ehhez a a listavezető Kollár Dánielt kellett legyűrnie és ez sikerült is. Ezt egy 3-0-s kezdéssel alapozta meg és ez a különbség állandósult a meccs során, sőt, a végén még négyre is duzzadt. Horváth Attila viszont hozta a kötelezőt Császár Zoltán ellen, csupán öt szakaszon ikszelve biztosította helyét negyedikként a D liga rájátszásában.

A kiírás értelmében az első négynek maradt esélye a feljutásra, azaz az első két hely valamelyikét elcsípni. A rájátszás elődöntőit a 8. forduló időpontjában, míg a bronzmeccset és a döntőt (ami a ranglistapontokról és az esetleges visszalépések miatti sorrend meghatározására szolgál) a 9. forduló időpontjában játsszák.

Elődöntő:

László Barnabás – Horváth Attila

Kollár Dániel – Szmolicza Gábor

A nyolcadik fordulót keddtől augusztus 19-ig lehet bonyolítani.

Hírlevél

ne maradj le semmiről!