Három magyar győzelem és összesen nyolc érem a szlovéniai FIFG 500-as versenyen
gyoztesek

Három arany, négy ezüst és egy bronz – rendkívül eredményes hétvégét zártak a magyar footgolfosok Szlovéniában. Az I Feel Slovenia FIFG 500-as nemzetközi versenyen mind a hat kategóriában dobogós helyezést ért el magyar játékos, közülük is kiemelkedik Szabó László, aki a teljes hétvége legjobbja lett!

A férfi kategóriában Szabó László a szombati játéknap végén –13-as eredménnyel állt az élen, vasárnap azonban két szlovén ellenfele is beérte, mindannyian –22-vel zártak. A szétrúgásban ugyanakkor végül Szabó bizonyult a legjobbnak, így megszerezte pályafutása első 500-as győzelmét.

„Nagy a boldogság, ez az első 500-asom, amit meg tudtam nyerni. Hosszú út volt, hogy ez végre kijöjjön – mondta a verseny után. – Köszönöm a családomnak, hogy támogattak, a feleségemnek és a két kisfiamnak, akik most végre egy nagy kupát láthatnak otthon. Megható volt a sok biztatás, különösen a szétlövésnél, nagyon sokan szurkoltak élőben és az online közvetítésen keresztül is – ez rengeteget jelentett.”

A szenior férfiaknál Lengyel Béla háromrúgásos előnnyel kezdte a vasárnapot, de Főfai Sándor ledolgozta a hátrányát. Itt is szétrúgás döntött, amelyből Lengyel jött ki jobban, így ő lett a kategória győztese. Ez már a második 500-as győzelme az idényben.

„Eddig minden a tervek szerint alakul: két 250-es és két 500-as győzelemnél tartok. A Major kivétel volt, ott hibáztam a felkészülésben. De a szezon még hosszú, rengeteg verseny vár ránk” – értékelt Lengyel, hozzátéve, hogy a következő nagy cél a lengyel 500-as viadal lesz.

A szenior 55+ kategóriában Balázsi Csaba remek játékkal utasította maga mögé két helyi riválisát, és végül két rúgással nyerte meg a hétvégi versenyt Szlovéniában.

„Nagyon meleg és fárasztó hétvége volt, de sikerült végig koncentráltan játszani. Rögtön az elején elhúztam, ám aztán volt két hibám, így a végére izgalmas lett. A 16-os szakaszon szereztem előnyt, amit a 18-ason sikerült még egy rúgással megtoldani. Jó érzés volt ezt a versenyt megnyerni, különösen ilyen erős mezőnyben” – mondta Balázsi.

A nőknél Kuchta Dóra –4-es eredménnyel a második helyen zárt. A juniorok mezőnyében László Benjámin stabil teljesítménnyel tartotta meg szombati második helyét (–13), míg Koreny Joahim a szétrúgást követően bronzérmet szerzett. A szenior női kategóriában Bognár Tünde is megőrizte szombati pozícióját, +18-as összeredménnyel ő is másodikként végzett.

A három aranyérem, négy ezüst és egy bronz együttesen az egyik legsikeresebb magyar szereplést jelenti az elmúlt időszakban nemzetközi 500-as footgolfversenyen. A szlovéniai teljesítmény jól mutatja, hogy a magyar játékosok egyre stabilabban állják meg a helyüket a nemzetközi mezőnyben minden kategóriában eséllyel harcolnak a dobogós helyezésekért. Gratulálunk nekik!

A hétvége összes eredménye itt érhető el!









Hírlevél

ne maradj le semmiről!