Március 24-én Budapesten rajtol el a Prémium HUN Footgolf Trophy Tour 2024-es kiírása.
Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat:
A fenti versenynaptárból jól látszik, a sorozat 10 fordulóból áll, melyből a legjobb 8 eredmény számít.
A HFTT idéntől a Footgolfigo rendszerében lesz követhető, amely a tervek szerint már az első forduló előtt készen lesz.
Az első fordulóban még átutalással lehet fizetni a szövetség számlájára egyénileg vagy csapatszinten, utána a Footgolfigo rendszerében lehet kártyával fizetni játékosonként. Utalni ezt követően csak csapatszinten lehet a szövetség számlájára.
A pontszámítás az egyéni kategóriákban ugyanaz, mint korábban.
A nevezést az első fordulóra a március 15-i hosszú hétvége után nyitjuk meg.
Hogy minél nagyobb kihívás elé állítsuk a bajnoki címre aspirálókat, több kétnapos, sőt, most először háromkörös (Hungarian Open) verseny is szerepel a menetrendben. Ezek közül lesz, amelyik egy napon, lesz amelyik két napon keresztül zajlik és a FIFG-es besorolások is különbözőek.
Szigorodott az Open kategóriában indulás feltétele, melyet továbbra is szeretnénk megtartani elsősorban az újonc játékosoknak, ezért is hívtuk életre 2022-ben:
Az Open kategóriában az alábbi személyek nevezhetnek:
– Klubhoz nem tartozó versenyzők.
– Azon igazolt versenyzők, akik nem kívánnak a pro kategóriába nevezni (nem jogosultak a fentebb leírt, pro kategóriában érvényes díjazásokra), de el kívánnak indulni a HUN Footgolf Trophy Tour versenyein.
– Azon játékosok, akik nem rendelkeznek FIFG licenc-szel.
– Open kategóriában nem indulhat olyan játékos, aki korábban bármely Pro kategóriában (vagy elődjének számító FOB-kategória) elindult bajnoki versenyen.
– Az Open kategóriában egy játékos legfeljebb 2 szezonban versenyezhet, ezt követően kizárólag Pro kategóriába nevezhet.
Bevezetésre kerül a handicap rendszer, amit a Footgolfigo fog számolni az eredmények a pályák besorolása alapján. Az előkészületek a hajrához értek a háttérben, a lényeg, hogy minden fordulóban a magához képest legjobban teljesítő játékosokat is díjazzuk: „A játékosok a golfban régóta alkalmazott bruttó (az eddig használt stroke play számítás) és nettó eredményeik után is díjazásban részesülnek. A nettó eredmények a játékosok handicap indexéhez képest elért rúgásszámból számítódik. Az index a játékos játéktudásának mérőszáma, amit az elmúlt két esztendő HFTT eredményei alapján állít fel a szövetség. A handicap rendszer a nettó eredményszámításnak köszönhetően az aktuális forma alapján rangsorol.”
Változik a csapatformátum: A HUN Footgolf Team Championship elnevezésű csapatdöntőre az MFGSZ bármelyik tagja nevezhet, szándékát az info@mfgsz.hu címen jelezheti április 1-ig. A nevezettek mind résztvevői a HUN Footgolf Team Championshipnek. A lebonyolítás a nevezettek számától függően kerül kialakításra. Nevezési díj tovabbra is 60.000 Ft/csapat. Nevezési és fizetési határidő: 2024. 04. 01. A csapatdöntő kiemeléséül szolgáló alapszakaszban minden megrendezett forduló eredménye számít (a fordulónkénti négy legjobb egyéni eredmény után kapott ranglistapont alapján), amelybe minden klub eredménye beszámít, függetlenül attól, hogy a csapat nevezett-e a HUN Footgolf Team Championshipre. A 10. forduló után kialakult alapszakaszbeli végeredmény alapján készül el a kiemelés.
Nevezési díjak (lásd táblázat lejjeb):
Az előregisztrációs díj tartalmazza az adott évi bajnokság nevezési, illetve a nemzetközi (FIFG) és hazai versenyengedélyek díját. Lehetőség van egyszeri vagy fordulónkénti regisztrációra. A Pro kategóriában való indulás csak és kizárólag FIFG-licenc és magyar versenyengedély megváltásával lehetséges. A regisztrációs díj nem tartalmazza a fordulónként fizetendő nevezési díjat.
Változatlan előregisztrációs díj licencekkel egyben fizethető (FIFG licence, magyar versenyengedély, HFTT) előre fizetve március 14. éjfélig:
Magyar versenyengedély: 5.000 Ft
FIFG versenyengedély: 8.000 Ft
HFTT díj: 12.000 Ft
Junior nevezési díj a mindenkori díj 50%-a (kivéve a 3 nagy verseny):
Magyar versenyengedély: 25.00 Ft
HFTT díj: 6.000 Ft
FIFG licence nem feltétele a nevezésnek.
Előregisztráció nélküli játék díjait a fenti táblázat tartalmazza, junior nevezési díj a mindenkori díj 50%-a (kivéve a 3 nagy verseny)
A FIFG 500-as Hungarian Footgolf Openre, valamint a FIFG 250-es fordulókra egyedi nevezési díjakat határoznak meg a rendezők, amely magában foglalja a green fee árát is. Az euróban feltüntett árakat az MFGSZ 1€=400 Ft árfolyamon számolja.
A határidőn túl befizetendő vagy helyszíni nevezési díj: 16.000 Ft.
Open kategória:
Nem versenyengedély-köteles, fordulónkénti nevezési díj: 9.900 Ft.
FIFG-licenc és magyar versenyengedély megváltása nem kötelező.
Pénzdíj: A HFTT 2024 összdíjazása több mint 2,2 millió forint értékű voucher a pro és open kategóriák dobogósai között.
A voucherek a 2025-ös szezonban használhatók majd fel.
Handicap díjazás: kategóriánként az induló handicapjén legtöbbet módosító három játékos díjazásban részesül a szezon végén.
A nemzetközi és hazai szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág etikettjének, dresszkódjának betartatására 2024-ben.
Versenykiírás (pdf és doc):
Magyar Footgolf Szövetség, 2024. 02. 28.