Legyőzhetetlen páros – a Bendly-Sipőcz kettős az FMPL páros bajnoka!
paros_gyoztes

Páros Match Play-játékban nincs párja idehaza a Bendly András-Sipőcz Artúr kettősnek! Miután áprilisban megnyerték a Match Play Opent, a 2025-ös Match Play League-ben is ők lettek a legjobbak, ráadásul mind a két sorozatot százszázalékos mérleggel húzták be!

A Bendly-Sipőcz páros az alapszakasz mind a hat mérkőzését sikerrel abszolválta, ezzel egyenes ágon a legjobb nyolc közé jutott, és mivel ellenfelük nem tudta vállalni a negyeddöntőt, már készülhettek is a final fourra, amit szeptember 6-án rendeztek meg Kisorosziban, a Magyar Golf Clubban.

Az elődöntőben a Szabó László-Csatári Zoltán kettős várt rájuk, a mérkőzésen 17 szakaszt követően eldőlt az összecsapás, Bendlyék 5–3-ra győztek. A másik ágon a Zsuppán Péter-Flink János páros Ferencz Róberttel és Hinora Ferenccel játszott, utóbbi kettős sérülés miatt feladni kényszerült a párharcot 2–2-nél.

Ezzel az is eldőlt, hogy a Szabó-Csatári kettős lett az FMPL páros kiírásának bronzérmese, a finálé viszont bőven hozott izgalmakat. A résztvevők a 18. szakaszra úgy érkeztek, hogy Sipőcz és Bendly 6–5-re vezetett, az utolsó szakaszon Zsuppán és Flink párosa a hosszabbításért küzdött, ám végül Sipőczék húzták be a szakaszt, így a mérkőzést is megnyerték!

Gratulálunk minden résztvevőnek!

FOOTGOLF MATCH PLAY PÁROS FINAL FOUR
Elődöntők
Bendly-Sipőcz
–Szabó-Csatári 5–3
Zsuppán-Flink-Ferencz-Hinora 2–2 után Ferencz-Hinora sérülés miatt feladta

Bronzmeccs
Szabó-Csatári–Ferencz-Hinora 5–0 – játék nélkül

Döntő
Bendly-Sipőcz–Zsuppán-Flink 7–5

Hírlevél

ne maradj le semmiről!