Már több kategóriában is van bajnok
Sipőcz Artúr

A budapesti St.Lőrinc Golf Club adott otthont a Prémium HUN Footgolf Trophy Tour kilencedik, utolsó előtti fordulójának, ahol a közel száz versenyző tökéletes időjárási körülmények között versenyezhetett. Sipőcz Artúr -12-es eredménnyel tudott nyerni, amivel nagy lépést tett a bajnoki cím felé is. Közben Nagy Anett, Csőre Csaba és László Benjámin előnye már behozhatatlan a hölgyek, az 55 év felettiek, illetve a juniorok között.

Sipőcz Artúr otthonra talált Lőrincen, szombaton a juniorok versenyében lett pályacsúccsal első, majd ma -12-es eredménnyel lett a mezőny legjobbja a HFTT 9. fordulójában. Bacskai Bence és Balán Gábor egy rúgással maradt el tőle, a szétrúgást utóbbi nyerte.

Sipőcz előnye a férfi kategóriában szinte behozhatatlan, Bacskai Bence egy hajszállal előzheti meg Artúrt, ehhez nyerni kell a jövő héten és fiatal kihívójának igencsak tudása alatt kell teljesítenie, hogy Bacskai címet védhessen.

A szenioroknál Bodócs András is eggyel volt jobb, mint a mögötte sorakozók. Viszont négyen is holtversenyben másodikok lettek. A playoffot Balázsi Csaba nyerte Badó Szilárd, Főfai Sándor és Juhár Tamás előtt.

A bajnoki cím Simonyi Gábor és Lengyel Béla között dől majd el, csupán húsz pont a különbség kettejük között.

A hölgyeknél egyetlen rúgás döntött az elsőségről Kuchta Dóra javára Nagy Anettel szemben. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére Dreilinger Andrea ért oda.

Nagy Anettet már nem lehet utolérni, első bajnoki címét ünnepelheti majd a 10. forduló zárásakor.

Ugyanilyen szoros volt az 55 év felettiek aranycsatája, Csőre Csaba egy rúgással volt jobb ma Tóth Györgynél. Koreny Gábor csípte el a kategória harmadik helyét.

Csőre az eddigi kilenc fordulóból nyolcat megnyert, így már nem kell izgulnia, ő lesz az 55 év feletti korosztály bajnoka.

A junioroknál László Benjámin nyert, ugyancsak egy rúgás előnnyel Márta Patrik előtt, míg Koreny Joahimé lett a harmadiknak járó kupa.

László hatalmas fórra tett szert a pontvadászatban és már nem lehet befogni a címvédőt.

Az open kategóriában Kovács Patrik és Szakács Sándor holtversenyben zárt az élen par eredménnyel. Köztük a 9-6-3-1-es szabály döntött előbbi javára. A harmadik helyet ifjabb Nagy Álmos Bendegúz szerezte meg. Itt már Krizbai Ádám korábban megszerezte a bajnoki címet.

A hölgyek open versengésében Kiss Kitti magabiztosan nyert Kovács Aliz előtt, míg a harmadik helyen Bálintné Tóth Zsuzsa és Oroveczné Vörös Dorina zárt, utóbbinak kedvezett a 9-6-3-1-es szabály.

A bajnoki cím Oroveczné és Bognár Tünde között dől majd el jövő szombaton.

EREDMÉNYEK

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

A bajnokság a FIFG 250-es besorolású utolsó fordulóval zárul. Nevezni szerdán 18 óráig lehet IDE kattintva.

Hírlevél

ne maradj le semmiről!