Megdöbbent győztes és 6-os szabályos döntés Open-kategóriában
open_gyoztesek

A 2025-ös HUN Footgolf Trophy Tour (FIFG 100) első, Kisorosziban megrendezett állomásán szoros eredmények döntötték el a dobogós helyeket mind a nőknél, mind a férfiaknál.

A hölgyeknél Bendly Krisztina magabiztosan, +14-es eredménnyel győzött, ám a díjátadót követő értékelésében azt mondta, megdöbbentette a végeredmény. A dobogó másik két fokán László Adrienn és Bede Berta Anna között csupán egy pont döntött. Az első versenyén induló Szendrényi Krisztina is szépen helytállt, a negyedik helyen végzett.

A férfiaknál sokáig úgy tűnt, Pék Bertold lesz a befutó, ám az utolsó három lyuknál PAR fölött rúgott, így végül a harmadik helyen zárt, de mivel ez volt az első versenye ezen a pályán, ez így is nagyon szép teljesítmény volt tőle.

Szintén kiemelendő az abszolút első versenyén részt vevő Takács Norbert, aki +4-es eredménnyel zárt. Ez végül csak amiatt volt elég a második helyre, mert az utolsó hat lyuknál eggyel (a 9-6-3-1-es szabály alapján) rosszabbat rúgott, mint a végső győztes Vászondi D Péter.

A két első helyen végző versenyző győztes szavai IDE KATTINTVA tekinthetők, hallgathatók meg.

HUN FOOTGOLF TROPHY TOUR 2025
1. forduló, Kisoroszi
Open Kategória

Nők
1. Bendly Krisztina +14
2. László Adrienn +32
3. Bede Berta Anna +33

Férfiak
1. Vászondi D Péter +4
2. Takács Norbert +4
3. Pék Bertold +5

Hírlevél

ne maradj le semmiről!