Meglepetésekkel és történelmi győzelmekkel indult a match play szezon
FMPL

Hosszabb fordulókkal, de rövidebb playoffokkal kezdődött meg az egyéni Footgolf Match Play League 2022-es kiírása. A második forduló kedden már kezdődik is.

Az elitligában a címvédő Bacskai Bence négypontos győzelemmel rajtolt Papp Péter legnagyobb bánatára, de a két legnagyobb arányú siker Vígh Péter és Lengyel Béla nevéhez köthető (egyaránt 7-1, Bodócs András és Mayer Zoltán kárára). Pontgazdag derbi kerekedett a Szabó László – Pap Ferenc meccsből, csupán három szakasz maradt eldöntetlen, a csatát végül előbbi nyerte. A legszorosabb összecsapást Podusil György nyerte 5-4-re Renczés Gábor ellen.

A LIGA

A B liga első köre több kiélezett csatát tartogatott, Rigó Zsolt egy ponttal volt jobb Csatári Zoltánnál, míg Ujszászi Balázs (György Dániel ellen) és Biró László jr. (Nagy Balázst legyőzve) két ponttal tudott diadalmaskodni. A friss FMPO-győztes Balázsi Csaba rajtja is jól sikerült a hosszú sérülés után nemrég a pályára visszatért Mikulik Norbert ellen. A kimondottan kevés pontot hozó Cziffra Zoltán – Érchegyi Csaba ütközetet előbbi nyerte 4-2-re.

B LIGA

A C ligában csak a hosszabbítás döntött Albert László és Zsuppán Péter meccsén, a hirtelen halálban Zsuppán volt jobb. Bogár Krisztián és Balán Gábor nagyarányú győzelmet aratott, aminek Szinte András és László Barnabás kevéssé örült, de Sipőcz Béla 7-6-os győzelme is lehetett volna nagyobb különbségű, hiszen 7-2-nél már eldőlt a találkozója Molnár Attila ellen. A D-ből felkerült Nagy István és Kurdi Tamás meccsét tavaly utóbbi nyerte, idén viszont Nagy örülhetett.

C LIGA

A D ligában több match play újonc és visszatérő is volt. Kovács János győzelemmel debütált a házirangadón Széll Csaba ellen, míg a volt válogatott labdarúgó, Juhár Tamás 6-4-re győzött a szintén debütáns Szabó Krisztián ellenében. Török Tamás és Ferencz Róbert tavaly egy osztállyal lejjebb kétszer is találkozott egymással, és mindketten egyszer nyerni tudtak a másik ellen, az idei derbit Ferencz nyerte 7-2-re. Ugyanez az eredmény született a Kiss Gyula – Cziráki Csaba meccsen, valamint a Tóth György – Pusztai Tamás találkozón is.

D LIGA

A korábbi, legalább három szakaszig tartó playoff helyett idén bevezetett hirtelen halál időrendben itt debütált először. Bojtos Gergő és Orovecz Róbert ugyanis nem bírt egymással, a rájátszást Bojtos nyerte. Gubán Tamás magabiztos győzelemmel mutatkozott be, aminek Kun Gábor volt az elszenvedője. Az E ligában volt az egyetlen le nem játszott meccs a fordulóban Sain Antal és Balogh István között.

E LIGA

A második forduló kedden kezdődik és három hétig bonyolítható. A páros sorozat első fordulója szerdán ér véget.

Hírlevél

ne maradj le semmiről!