Szabó László footgolf-pályafutása legjobb szezonján van túl, hiszen bár a hazai bajnoki címről egy hajszállal lemaradt, Szlovéniában megszerezte az első nemzetközi sikerét, és itthon is voltak szép győzelmei. A BFGT játékosának hatalmas erőt ad a családja támogatása, szerettei idén már sokszor a helyszínről tudtak szurkolni neki. Az önkéntes elnökségi feladatkörök azonban sok energiát is elvesznek tőle, és sokszor parttalannak érzi az erőfeszítéseket. A Magyar Footgolf Szövetség alelnöke az egyéni szezonja mellett az elnökségi kihívásokról, a jogos és jogtalan kritikákról is beszélt nekünk.

– Vb-szerepléssel és válogatott tagsággal a hátad mögött vágtál neki a 2025-ös esztendőnek, mégis mondhatjuk azt, hogy ez az év jelentette az áttörést a számodra? 
– Nem teljesen így fogalmaznám, az áttörésnek a 2021-es évet mondanám, amikor először kerültem a válogatott keretbe. Nekem az volt az a pont, amikor azt éreztem, megérkeztem a footgolfba. Az idei év viszont egyértelműen a legsikeresebb évem. 

– Megszerezted az első nemzetközi sikeredet idén, mennyire vártál már erre? Átfutott az agyadon, amikor sikerült, hogy hányszor jártál már közel hozzá?
–Nagyon-nagyon vártam! Sokszor volt, hogy többnapos versenyen az első nap után jól álltam, de a vége mindig rosszul sült el… Csapattársaim már nem győztek nyugtatni, hogy ne izguljak már a második napon. Igazából sohasem az izgulás miatt nem sikerült, csak túlságosan is akartam, és jöttek a hibák. Szlovéniában minden összeállt. Az első nap magabiztosan vezettem, aztán megint majdnem jött a sorminta, vasárnap hajnalban hányás-hasmenés jött rám, akkor azt gondoltam, valami azt akarja, ne nyerjek külföldi versenyt… A végére nagyon kimerültem, de meglett.  

– A HFTT-ben még a záró hétvégén is megvolt a lehetőséged rá, hogy bajnok legyél, végül Sipőcz Artúr megvédte a címét. Keserű a szőlő vagy tudsz igazán örülni a második helynek? 
– Egész évben vezettem a bajnokságot, így lehetne savanyú is, de tudok örülni a második helynek. Sajnos a minimális extra hiányzott, hogy fordulót tudjak nyerni. Kiegyensúlyozott voltam, hatszor dobogón végeztem, négyszer épphogy lecsúsztam a dobogóról a 13 forduló alatt. Artúr nyert többször is fordulót, megérdemelten nyerte meg a bajnokságot. Így a reális. Gratuláltam neki, jövőre újra megpróbálom!

– Volt ezen kívül is hazai sikered, hiszen megnyerted az FMPL A-ligáját. Igaz, itt is van némi üröm az örömben, hiszen a Masters nem sikerült jól. 
– Igen, az A-liga megnyerése kedves. Másodszor sikerült győznöm. A Mastersre, a szezon végére lemerültek bennem a footgolfelemek. Sok volt a szezon. Itthon az egyik legtöbbet szereplő játékos voltam, szinte minden sorozatban indultam, sokat játszottam. Szezon végén éreztem, hogy fejben elfáradtam, ekkor jött pont a Masters… 

– Sok versenyen láthattuk veled a gyönyörű családodat. Mekkora erőt jelent számodra az ő támogatásuk? 
– A legnagyobbat a világon! Nagyon szeretem a családom, így igazán örülök, hogy már a fiúk is akkorák, hogy el tudnak jönni. Feleségem, Tamara, amikor még aktívan fociztam, sűrűn járt a meccseimre, sajnos a fiúk nem láthatnak a focipályán, ez nagy bánatom, de kárpótol, hogy a footgolfban látják testközelből a sikereimet. Amikor egy-egy verseny nem sikerült régebben, mindig ostoroztam magam, hogy ilyen teljesítmény helyett lehetnék a családommal, lelkiismeret-furdalásom volt sokszor. Most ez megfordult, úgy intézzük, hogy minél többször tudjanak jönni szurkolni nekem. 

– Azért is kérdeztem ezt, mert a hazai és a nemzetközi viadalokkal együtt sok versenyen megfordulsz, ráadásul az elnökségi, önkéntes munkád is elvesz időt. Hogy bírjátok? 
– Igen, ez nem egyszerű. Általában, év elején elkezdem beírni a közös online naptárba, milyen versenyek hol és mikor lesznek, amikre szeretnék menni. A sok értesítés után Tamara mosolya nem szokott őszinte lenni, de meg szoktuk tudni beszélni szerencsére. Ő is tudja, mennyire szeretem ezt a sportot. Mindenben támogat. Az elnökségi munka kicsit más. Az is rengeteg időt, pénzt, energiát elvesz tőlem, és amikor azt látja rajtam, hogy még ideges is vagyok tőle, akkor sokszor előjön a kérdés, hogy kell-e ez nekem. Hétköznapokon vannak ez elnökségik, az ötletelések, amik általában a késő estébe nyúlnak…  A rekord talán a 18 órás kezdés, hajnali fél kettes hazaérkezés. Mellette rengeteg telefonálás, egyeztetés – nem egy családbarát feladatkör, mindezt önkéntes alapon… Tamara ebben is támogat, de érzem rajta és magamon is, hogy néha nagyon sok. 

– Négy évre vállaltad az elnökségi szerepet, majd a technikai újítással ez meghosszabbodott két évvel. Sok versenyen indulsz és az elnökségben is szerepet vállalsz, ez együtt jár azzal, hogy a közösség nagy részét közelről ismered, és ha megfelelően érzékelem, jó is a kapcsolatod a footgolftársadalom tagjaival. Ugyanakkor sok a feszültség és a nézeteltérés is, amit biztosan nem könnyű kezelni a hétköznapokban. Hogy bírod ezt a kettős szerepet? 
– Igen, jól látod, én is úgy érzem, hogy a közösség nagy részével megtalálom a hangot, bárki jön szembe, tudunk pár szót váltani. Mindenkivel próbálok pozitív gondolatok mentén beszélgetni. Nyilván, megvan az a szűk réteg, akivel nagyon nehéz szót érteni, mert úgy jön versenyre, hogy harcol a világgal. Azok a tipikus arcok, hogy legyen bármi, beleköt valamibe. Nekünk, mint elnökség, mindenkit képviselnünk kell, így nyilván velük is igyekszem beszélni, megtudni mi a gond, de amikor észérvek nélkül csak azt hallom, rossz minden, akkor ott elfogyok én is… A feszültséget és az egyes emberekből áradó hatalmas egót félre kellene tenni, és csak játszani. 

– Az előző hetek-hónapok hoztak is néhány konfliktust, változást. Mi a helyzet most az elnökségben? 
– A legelején Vörös Dávid barátomat azért kértem fel, legyen a Footgolf Szövetség elnöke, hogy egyáltalán legyen Magyarországon továbbra is szervezett keretek között footgolf. A társadalom nagy része ismeri a történetet, részletekbe nem is szeretnék belemenni. Azt gondolom, amit akkor publikusan, és magunk között is megbeszélve vállaltunk, azt a négy év alatt teljesítettük. Az első időszakban egy olyan elnökségi gárdával dolgoztunk, akit mi kértünk fel, akikkel mi szerettünk volna dolgozni. Megvoltak előre a feladatkörök, ki miben erős, miben tud segíteni. Minden területre megvolt az az ember, aki vállalta is a munkát operatívan. Aztán ez valahogy felbomlott, nem működött gördülékenyen. Ebből aztán születtek konfliktusok. Sokan felróják, hogy nem jó a kommunikáció, minden info csúszik. Ez sajnos részben igaz. Mire minden apró infó eljut a kommunikációs csapathoz, már akkor késésben vagyunk, nemhogy még akkor, amikor abból cikk készül. Ezen mindenképpen javítani kell a jövőben. 

– Folyamatos nyomás alatt van a Szövetség, a különböző Facebook-csoportokban és a hivatalos oldalon is érkezett néhány kritika, a legfrissebbek a vb-kvalifikációs versenyt követően. Kívánsz ezekre reagálni? 
– Nem nagyon szoktam publikusan ezekre reagálni. Sokan egy-egy kommenttel, figyelmet akarnak magukra fordítani, én privátban megírom, ha van észrevételem. Más típusú ember vagyok, mint akik a háttérben susmorognak, hogy minden rossz, most épp a kvalifikációs rendszer. Nagyon sok időt töltöttünk azzal, hogy egy közel száz százalékig igazságos rendszert megalkossunk. Minden játékosnak azonos lehetőséget akartunk biztosítani, hogy tudjon kvalifikálni. Én játékosként bármilyen rendszert, még egy a jelenleginél kevésbé átgondoltat is úgy fognék fel, hogy akkor itt, ebben a rendszerben kell kvalifikálni. Ezek a szabályok, ezek mentén kell megmutatnom, hogy helyem van a vébén. Van egy kiindulópont, onnan minél kevesebb rúgással be kell rúgni a lyukba a labdát. Ha vannak nálam ügyesebbek, magamban keresem a hibát, hogy vajon miért nem tudtam jobb lenni. Sajnos többen is a könnyebb utat választják, rossz a rendszer, rossz a pálya, rossz minden, csak bevallani ne kelljen, hogy voltak jobbak nálam. 

– Sokszor felmerül az a kérdés, merre tart a magyar footgolf, hogyan látod belülről: miben erős most a sportág, és miben lenne szükség előrelépésre?
– Azt gondolom, és hiszek benne, hogy a jelenlegi játékosok csendes többsége, akiket olyan 98%-ra saccolok, el tudja hallgattatni azt a hangos kisebbséget, akik indok nélkül rombolni akarnak. Ne értse félre senki, az építő kritika mindig jó, és kell is. De az eszetlen, önös érdekből történő rombolásra nincs szükség! Én mindenkit szívesen meghallgatok, a jó ötleteket mindig be is szoktam vinni az elnökség elé. 

A jövőt illetően optimista vagyok, hogy van olyan szép ez a sportág, hogy tudjon tovább fejlődni. A fejlődés nem egyszerű, mivel egy elég költséges, és helyhez kötött, időigényes sportról beszélünk. Ennek ellenére azt látom, hogy jöttek évről évre olyan új arcok, akik abszolút optimizmusra adnak okot – mind emberileg, mind játéktudásban. Hiszem azt, hogy el tudunk majd oda jutni, hogy a footgolf is egy gentlemen sport legyen, tele úriemberekkel, akik nemcsak írnak a tiszteletről, hanem tartják és adják is. 

– Tekintsünk előre is: 2026, Mexikó, világbajnokság, újabb hazai kihívások a footgolfpályán és azon kívül is. Ha egy év múlva beszélgetünk ismét, mivel lennél elégedett, amikor visszatekintesz arra az évre? Mind a saját teljesítményeddel kapcsolatban, mind általánosságban a magyar footgolffal.
– A legjobb kérdéssel zárjuk! Ha lenne egy mindent látó üveggömböm, okosabb lennék… A vébétől azt várom, hogy a csapataink erőn felül fognak teljesíteni. Ha a szenior csapatban az egó háttérbe kerül, és az összetartás jön előre, szerintem a legnagyobb siker is bennük van. A női csapat szerintem megint fantasztikus lesz, ahogy rájuk nézek, érmes csapatot látok! Viszont fontos, hogy az összetartás megmaradjon náluk is! 

A férfi csapatnál nehéz esélyeket latolgatni. Amióta válogatott vagyok, nüanszokon múltak nagyon fontos meccsek. Ha ezek felénk tudnánk jövőre billenni, akkor benne lehet a nagyobb meglepetés is. Véleményem szerint az utóbbi évek legerősebb férfi csapata áll össze Bacskai Bence kezei alatt. Nagy megtiszteltetés, hogy csapatkapitányként vezethetem a férfi csapatot Mexikóba!

Egyéniben szeretném az orlandói 40 körüli helyezésem túlszárnyalni, és valahogy bejutni az első 20-ba. Hazai fronton minden sorozatban éremesélyesként indulni, illetve legalább egy nemzetközi verseny dobogójával jövőre is elégedett lennék. 

Nagy célom még egyesületi szinten van, egy nagyobb klubfejlesztést tervezek a jövő évre, remélem, erről is pozitívan tudunk majd beszélni egy év múlva. Ezen a terén már most jól állunk, de konkrétumokról csak január végén tudok beszámolni.

A footgolftársadalmat illetően pedig azt szeretném, hogy mindenki megbékéljen, ne csatamező legyen ez a közeg, hanem arról szóljon, amit a többség is képvisel. Egy befogadó közösség, amely várja az új játékosokat. Pozitívan nézek előre, hiszen habár sokan szapulják a kommunikációt, soha ennyi emberhez nem jutott el footgolfos tartalom, mint az idei évben. Hónapról hónapra teljesítettük túl magunkat. Olyan tartalmakat tudtunk gyártani, amit a nemzetközi szövetség is példaként említ minden ország számára. Ennek a tartalomgyártásnak az eredménye sajnos nálunk, mint szövetség még nem csapódik le, nem érkezett bummszerű tömeg, viszont a golfpályákról kapjuk a visszajelzést, hogy rengeteget jönnek játszani hozzájuk. Remélem, ebből a rétegből jövőre többen csatlakoznak a bajnoksághoz, őket biztatom, hogy ne csak baráti összejövetellel, hanem versennyel is próbálják ki magukat a footgolfban! Én is egyből versennyel kezdem anno úgy, hogy nem ismertem senkit, csak a feleségem, aki már akkor elkísért….