Hankó Péterre emlékezett a footgolf társadalom az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Hangya Peti Emlékversenyen a Kisorosziban található Magyar Golf Clubban. A 2×18 szakaszos, FIFG 250-es besorolású verseny a Prémium HUN Footgolf Trophy Tour nyolcadik állomása volt, ahol szlovák siker született.
A száznál is több induló délelőtt az Albert, délután a Fekete pályán játszott, 36 szakaszt követően alakult ki a végeredmény. A kezdőrúgást most is, mint mindig, Hankó Péter Milán, a volt alelnök fia végezte el és természetesen játszotta végig a napot. A szlovák Josef Nemec megállíthatatlan volt, négy rúgással volt jobb, mint a világbajnoki címvédő Bacskai Bence, míg Sipőcz Artúr lett a harmadik a férfi kategóriában.
A szenioroknál a szétrúgás döntött az elsőségről, a tavalyi győztes Lengyel Béla ismét nyerni tudott, legyőzve a puttversenyben Főfai Sándort. A harmadik helyet Zsuppán Péter csípte el Simonyi Gábor előtt jobb utolsó kilencszakaszos teljesítményével.
A hölgyeknél Nagy Anett ötödik elsőségének örülhetett, Kuchta Dóra a második, a szlovák Klaudia Nemcova a harmadik helyre ért oda.
Az 55 év felettiek között Csőre Csaba volt a legjobb, megelőzve Tóth Györgyöt és Koreny Gábort.
A juniorok trófeájáról playoff döntött, miután Koreny Joahim és Bálint Zalán holtversenyben zárt az élen 36 szakasznyi játékot követően. A szétrúgásban Bálint volt jobb és lett első, míg a bajnoki címvédő László Benjámin ért oda a harmadik helyre. Érdekesség a nettó eredményeket nézve Hankó Péter Milán hozta ki magából a legjobbat, így édesanyja akaszthatta nyakába az aranyérmet a handicap elsőségért.
A HFTT 10 fordulójából a legjobb 8 eredmény számít a végelszámolásnál, így innentől kezdődik az izgalmas számolgatás.
Az open kategória versenyzői, közel húszan az Albert pályát teljesítették ezúttal. Az első bálózó dr. Sajó Ferenc öt rúgás előnnyel nyert, megelőzve Vászondi Pétert és Krizbai Ádámot. Krizbai bronzérme aranyat ér, előnye már behozhatatlan, így már biztosan ő nyerte a bajnokságot. A hölgyeknél Kiss Kitti nyert nagy fölénnyel, a második helyen holtverseny alakult ki Bálintné Tóth Zsuzsa és Bognár Tünde között. A 9-6-3-1 szabály előbbinek kedvezett.
A Hankó Péter alapított egyesület, a Milan játékosai most is különdíjjal jutalmazták klubjuk mai legjobbját. Az emlékplakettet Pivarcsek Antal vihette haza.
A verseny jótékony célt is szolgált. Hankó Péter, a szövetség alapító alelnöke még életében támogatta a Démétér Alapítványt, ahol a leukémiából gyógyuló gyerekek körülményeinek javításán dolgoznak. Az MFGSZ minden évben gyűjtést rendez a verseny ideje alatt és a nevezési díjból 2.000 forintot ad játékosonként az alapítvány javára. Idén több mint 300 ezer forintot gyűjtöttek a beteg gyerekek megsegítésére.