A németországi junior világbajnokság második egyéni versenynapja után a négyből három kategóriában is vannak magyarok dobogós pozícióban, igazán izgalmas befejezés várható vasárnap. Szombaton befejeződtek a csapatverseny küzdelmei, ahol a 19 év alatti vegyespárosoknál a magyar egység a dobogó harmadik fokára állhatott.
A németországi Gahlenzben, a történelmi, első junior vb-n továbbra is remekelnek a magyarok. A csapatverseny második, döntő felvonását, a második kilenc szakaszt délután bonyolították a vegyespárosok két kategóriájában. Az összeállítások tegnaphoz képest nem változtak: U19-es csapatunk Bálint Zalán & Matyi Krisztina kezdővel (cserék: Sipőcz Benett & Antal Réka), U16-os vegyespárosunk Kecskés Botond & Kormos Brigitta duóval (csere: Kormos Krisztián & Erdődi Dóra) vágott neki a döntő napnak. A fiatalabbak nagyon közel voltak az éremszerzéshez, egyetlen rúgással maradtak le a bronzról. Az U19-esek holtversenyben a szlovénokkal zártak a második helyen. A szétrúgást két szakaszon bonyolították, amit szomszédaink nyertek, így a magyar csapat, azaz Bálint Zalán és Matyi Krisztina a harmadik helyet szerezte meg.
A csapatdöntő itt visszanézhető:
Minden kategóriában éremesélyesként lépnek majd pályára a mieink vasárnap, a zárónapon. Kecskés Botond továbbra is vezet (kettővel), ráadásul Kormos Krisztián két rúgásra, Szendi Balázs ötre van a dobogótól. Az idősebbeknél Bálint Zalán a nap egyik legjobb eredményét produkálva feljött a második helyre, és csupán egy rúgásra van a listavezető szlovéntól, László Benjámin pedig látótávolságon belül van, ami az éremért folyó csatát illeti. Matyi Krisztina őrzi harmadik helyét az U19-eseknél, míg a fiatalabb lányok között Erdődi Sára van a legközelebb, hét rúgásra az aktuális harmadiktól.
U16 fiúk:
1. Kecskés Botond
4. Kormos Krisztián
7. Szendi Balázs
28. Kiss Róbert
U16 lányok:
6. Erdődi Dóra Sára
8. Kormos Brigitta
11. Torma Lara
13. Kiss Franciska
U19 fiúk:
2. Bálint Zalán
10. László Benjámin
17. Sipőcz Benett
23. Lengyel Bence
U19 lányok:
3. Matyi Krisztina
5.️ Nagy Dóra Ágnes
7. Kraudy Laura
8. Antal Réka
Eredmények:
https://fifgyouthworldcup.golfgenius.com/pages/12833977135215454295
A második egyéni versenynap közvetítése itt visszanézhető:


