A nyolcaddöntőket bonyolították a páros Footgolf Match Play Open 2021/2022-es kiírásában, a következő két hét győztesei már a négyes döntőre készülhetnek.
Nyolcaddöntő
Németh-Németh – Cziffra-Pap: 5-3
A két Németh szerezte az első pontot, a minimális előnyt pedig azonnal meg is duplázták. Cziffráék a tizenegyesen tudtak egalizálni (2-2). Az utolsó négy lyuknak 3-3-ról vágtak neki, ahol viszont csak az Eagles játékosai tudtak pontot szerezni és jutottak ezzel a legjobb nyolc közé.
Papp-Podusil – Bőhm-György J.: 6-9
Csupán három szakasz maradt eldöntetlen a pontgazdag derbin. 2-2-ről Bőhmék léptek el és féltávnál kettővel vezettek (3-5). A tizenkettest követően már néggyel vezettek (3-7) és ugyan Podusilék hárommal a vége előtt feljöttek kettőre (5-7), a tizenhatoson Györgyék voltak jobbak és ezzel meg is nyerték a nyolcaddöntőt.
Bacskai B.-Lengyel – Bogár-Rigó: 3-6
Három szakasz után 1-1-re álltak, ahogy a táv első harmadát követően is. Innen Bogárék szerezték meg a vezetést és vezettek féltávnál (1-3). A hajrához közelítve már hárommal is mentek, az utolsó három lyukhoz érve viszont 3-5 volt az eredmény. Bacskaiék nem tudtak már pontot szerezni, ami Rigóék továbbjutását eredményezte.
Füzesi-Karakas – Gubán-Kurdi: 5-2
A meccs első harmadában bemutatott adok-kapokot követően (2-2) a meccs felénél Füzesiék vezettek (3-2). A tizenkettesen már 5-2 volt az eredmény és ugyan szakaszok még voltak hátra, Gubánék már nem találtak fogást az újpesti kettősön, így Karakasék készülhetnek a negyeddöntős mérkőzésükre.
Balázsi-Mayer – Balán G.-Biró jr.: 7-5
Sokáig nem jutottak dűlőre a felek a továbbjutás kérdésében. Hat lyuk után 2-2-re álltak, és ugyan Balánék ezt követően 4-2-re is elléptek, de az utolsó 5 lyuknak 4-4-ről vágtak neki, sőt, hárommal a vége előtt 5-5 volt az állás. Balázsiéké lett a tizenhatos és tizenhetes, amivel meg is nyerték a nyolcaddöntőt.
Bendly-Török – Czirbus-Simonyi: 8-7 (hosszabbítás után)
A hosszabbítás döntött csupán a találkozón. Az amúgy is kiegyenlített meccsen öt szakasz után 2-2-re álltak, ahonnan Bendlyék kettővel elléptek, de Czirbusék fordítani tudtak (4-5). Az utolsó előtti lyuk előtt Simonyiék álltak jobban (5-6), de jött az egyenlítés újfent és mehettek a háromszakaszos playoffra (6-6). Ott 1-1-re végeztek, a negyedik szakaszon dőlt csak el az összecsapás, amit Törökék nyertek és jutottak tovább a maratoni csatából.
Flink-Zsuppán – Hegyi-Weiszenberger: 7-4
Flinkék 2-0-s vezetésével indult a találkozó, de négy szakasz után máris újra döntetlen állt a kártyákon. A „szünetre” Zsuppánék értek oda előnnyel (4-3), és innen Hegyiék nem tudtak pontot szerezni egészen a tizenhatosig, addigra pedig már 6-4 volt az állás. A tizenhetesen kialakult iksszel pedig el is dőlt a továbbjutás kérdése.
Csatári-Szabó – Ferencz-Hinora: 5-0
Betegség miatt Hinoráék nem tudtak kiállni, így Csatáriék játék nélkül jutottak a legjobb nyolc közé.
Az áprilisban induló egyéni és páros match play sorozatokra március 30-ig lehet jelentkezni.