A tegnapi csoportkör után az egyenes kieséses szakasszal folytatódott és fejeződött be az első ízben kiírt HUN Footgolf Masters, a match playesek legrangosabb tornája. Ezt száz százalékos teljesítménnyel Borbély István nyerte.
NEGYEDDÖNTŐK
Szabó – Lengyel: 5-0
A szombati szeles idő után kimondottan szélcsend várta az állva maradt nyolc versenyzőt a Balaton Golf Club Bogey pályáján a HUN Footgolf Masters negyeddöntőiben. Miután Lengyel Béla sérülés miatt feladni kényszerült a versenyt, Szabó László automatikusan az elődöntőben találta magát, ráadásul ezzel a világbajnoki kvótát is megszerezte.
Bacskai – Podusil: 5-6 (hosszabbítás után)
Bacskai Bence 3-0-s rajtja ellenére búcsúzni kényszerült. Podusil György a 13-ason egyenlített, majd egy őrült hajrá következett, ahol még kétszer is hátrányba került, de egalizált is azonnal, hosszabbításra mentve a meccset. A hirtelen halálban eggyel jobb volt Bacskainál, így Podusil egyszer vezetve csupán, nyert és bejutott az elődöntőbe.
Mayer – Balázsi: 7-6 (hosszabbítás után)
Az általában páros versenyeken egy párt alkotó Balázsi Csaba és Mayer Zoltán meccse is csak a hosszabbításban dőlt el. Balázsi eredményesebben kezdett, Mayer azonban jobban állt féltávnál (3-2). A 11-es után újra egál volt (3-3), majd Mayer kétszer is vezetett, sőt, kettővel is ellépett. Balázsi az utolsó kettőt nyerve mentette ikszre a meccset, de a hirtelen halálban Mayer volt a jobb és jutott a legjobb négy közé.
Borbély – Papp: 6-5
Az egyik valaha volt legnagyobb fordításról marad emlékezetes a Borbély István – Papp Péter derbi. Utóbbi hat lyuk után ugyanis 5-1-re vezetett és a meccs felénél is 5-2-re jobban állt. A 15-ösön aztán már 5-5 volt az állás és a 18-ast nyerő Borbély fordított és továbbra is veretlen a sorozatban, és készülhetett az elődöntőre.
ELŐDÖNTŐK
Podusil – Szabó: 1-3
Szabó két gyors szakaszgyőzelemmel nyitott és vezetett 2-0-ra négy lyuk után. Öt szakaszon remiztek ezt követően, hogy aztán Podusil a 10-esen minimalizálja a hátrányát. Innen újra jöttek az egyenlő rúgásszámok, majd az utolsó előtti szakaszon Szabó bebiztosította győzelmét és helyét a fináléban.
Mayer – Borbély: 5-8
Borbély az első három szakasz megnyerésével megnyugtató előnybe került, sőt, a hetest is hozva már néggyel ment. Mayer ezt követően szerezte első pontját, de így is 5-1-gyel fordultak a második kilencre. Ezt egy 3-0-s rohammal indította Mayer és máris 5-4 volt az állás, mikor újabb két Borbély szakaszgyőzelem következett. 7-4-ről jöhetett az utolsó három etap. A 16-ost Mayer nyerte ugyan, de a 17-esen Borbély volt jobb, így továbbra is veretlen volt és készülhetett a döntőre.
3. helyért:
Podusil – Mayer: 0-5
Podusil György sérülés miatt nem állt ki a bronzmeccsre, így a harmadik helyet Mayer Zoltán szerezte meg.
Döntő:
Szabó – Borbély: 5-6
Két veretlen találkozott a fináléban, ráadásul Borbély minden eddigi meccsét megnyerte, míg Szabónak két döntetlen is becsúszott a csoportkörben. Gyors adok-kapok után (1-1 két lyukat követően) 3-1-re vezetett Borbély féltávnál, de az izgalmak még csak most kezdődtek. Szabó feljött egy pontra (3-2, majd 4-3), aztán 5-3-ról a 16-ost és a 17-est nyerve egyenlített. Jött az utolsó lyuk, ami igazi thrillert tartogatott. Borbély a győzelemért guríthatott, ami kimaradt, így Szabó az ikszért és a hosszabbításért rúghatott igen közelről. Azonban ez is kimaradt, így Borbély mégis behúzta a 18-ast és megnyerte a Masterst, valamint a vele járó 5000 magyar ranglista pontot.