Gelencsér Gábor az európai szövetség elnökségében
post2

A svájci Guy Pernet vezeti majd a kontinentális footgolf szervezetet, melynek elnökségében a korábbi FIFG-elnök, Gelencsér Gábor is helyet kapott. Rajta kívül Lengyel Bélát, a sportág első világbajnokát is beválasztották az utánpótlásért felelős bizottságba.

Az európai footgolfszövetségek vezetői elérkezettnek látták az időt, hogy saját ernyőszervezetüket létrehozzák. A régóta dédelgetett terv most „öltött testet”, a kontinens vezetői megválasztották elnöküket és elnökségüket, valamint felállították a különböző bizottságokat, melyek a sportág népszerűsítését és fejlesztését hivatottak szolgálni.

Az elnöki tisztséget a svájci Guy Pernet tölti be, akit elsöprő többséggel szavaztak meg a szövetség vezetőjének. Az elnökségbe választották a korábban a nemzetközi szervezetet is vezető Gelencsér Gábort, aki a holland Michael Wilkesszel, a szlovén Aleks Kravanjával, a belga Davy Raskinggal, a szlovák Juraj Gubánival és a spanyol Ivan Godoyjal alkotja majd a grémiumot.

A versenysorozatokért felelős bizottság tagjai: Cedric Bonnot (Franciaország), Vincent Huber (Svájc), Nienka Spaan, Wesley van den Broek (mindkettő Hollandia), Susanne Berg (Norvégia), Tomas Bartko (Szlovákia) és Joao Barosa Marques (Portugália).

Az etikai és fegyelmi bizottság tagjai: Carlos Romero (Spanyolország), Jan Aksel Odden (Norvégia), Wesley van den Broek (Hollandia).

A sportág első világbajnokát, Lengyel Bélát beválasztották az utánpótlásért felelős bizottságba. Lengyel Juraj Gubánival, Nienke Spaannal és a Joao Barosa Marqueszel dolgozik majd együtt a sportág jövőjét jelentő fiatalok bevonásán.

Hírlevél

ne maradj le semmiről!