Jön a csoportkör legizgalmasabb időszaka
FMPL

A párosok match play küzdelmében innentől kezdve nincs helye hibának, a mezőny túl van három fordulón.

A csoport

Az első két hely megkaparintásáért zajló meccsen Podusilék ponttal nyitottak, de Lengyelék a hetes után már 4-1-re vezettek. A 11-est követően már öttel mentek és a 14-esen, 7-1-nel le is zárták a meccset és beérték pontszámban Pappékat és be is előzték őket. Kevés pontot hozott Némethék és Cziffráék meccse, 1-1-ről Papék elmentek kettővel, de az utolsó hat szakasz előtt ismét döntetlen volt az állás (3-3). A győztes pont már a 15-ösön megszületett Némethéktől, utána döntetlenek következtek már csak. Szabóék a meccs első harmadáig jól tartották magukat (2-2), de a László család a meccs középső harmadában elment 6-2-re, amivel tulajdonképpen el is döntötték a találkozót és elmondhatják, rendes játékidőben még nem kaptak ki a sorozatban.

B csoport

Sipőcz Artúrék maradtak veretlenek három kör után is. Két lyuk után még 1-1-re álltak Horváthékkal szemben, de 8 szakaszt követően már 5-1-re vezettek. Katonáék még 5-2-nél és 7-3-nál is meccsben voltak, de de mivel újabb pontot nem szereztek, Bendly-ék újabb győzelmet jegyezhettek fel. A forduló előtt még pontnélküli Gubánék írták az első pontot az 1-es szakaszon, de a 3. lyuk után már hátrányban voltak. Ujszásziék a 10-esig 5-1-es fórra tettek szert, és ugyan jöttek a pontok Kurdiéktól a folytatásban, de válasza is volt rá Pappéknak, így övék lett a három pont. Adok-kapok meccs kerekedett Mayerék és Csőréék derbijéből. Előbbiéké lett az egyes, utóbbiéké a kettes és hármas szakasz, majd jött az egyenlítés a négyesen (2-2). A meccs utolsó harmadára 4-2-es előnnyel fordultak ár Törökék, de két lyukkal a vége előtt Balázsiék 5-4-re vezettek. A dráma a végére maradt, Csőréék fordítottak az utolsó két lyukon.

C csoport

A Balán testvérek most sem hibáztak, harmadik meccsüket is behúzták. 2-2-vel fordultak rá a táv második felére, ahol Hajdaráék el tudtak menni kettővel is és még két szakasszal a vége előtt is vezettek 4-3-ra. Balánék azonban az utolsó két lyukat nyerve fordítani tudtak. Izgalmas meccset hozott Herjeczkiék és Fülőpék meccse. Előbbiék hamar elmentek 3-1-re, de a meccs felénél már Spáthék álltak jobban. Sőt, hárommal a vége előtt 5-3-ra mentek. A 16-ost és 18-ast nyerő Hofferék azonban hosszabbításra mentették a meccset – már biztosan megszerezve első pontjukat a kiírásban ezzel. Ott a szétrúgásban viszont Spáthék voltak jobbak és szereztek 2 pontot. A két nullapontos ütközetét Gelencsérék kezdték jobban és a meccs egyharmadánál 2-0-ra vezettek. Bőhmék a 12-esen érték utol őket, hogy a hajrá megint Molnáréké legyen, akik egy 3-0-s szériával bizonyultak jobbnak ezen a napon.

D csoport

Vesztett pontok tekintetében igen jól állnak Hinoráék, második meccsüket is nyerték. Hektikus első kilenc szakasz után (4-4) tudták győzelmüket egy 4-0-s rohammal bebiztosítani Dreilingerék ellen. Sokáig szoros volt Karakasék és Vörösék találkozója, 2-2-vel fordultak rá a második kilencre. Ott viszont van Maurikék írtak három pontot hat szakaszon és 5-2 után elég volt egy iksz a 16-oson nekik a győzelemhez. A csoportrangadót Szabóék kezdték jobban, amire Lévaiéknak egy 4-0-s roham volt a válasza. A meccs felénél is hárommal mentek (5-2), és ugyan 6-4-re még zárkóztak Csatáriék, a végjáték Bodócséké volt.

A negyedik fordulót csütörtöktől május 29-ig lehet lejátszani.

Hírlevél

ne maradj le semmiről!