Jön a mindent eldöntő utolsó kör
FMPL

Ritkán látott izgalmak várhatóak a legtöbb ligában. Az elitkörben hárman is az aranyérem reményében lépnek pályára a záró fordulóban és élet-halál harcok jönnek több osztályban is a kiesés elkerüléséért.

Hármas befutó a bajnoki címért!

Nagy lépést tehetett volna a címvédés felé egy győzelemmel Bacskai Bence. Szabó László azonban jobban rajtolt (1-0, majd 5-1 a nyolcas lyuk után). Sőt, öttel a vége előtt már Szabó 6-2-re ment, mikor Bacskai robbantott. A tizenhetest befejezve 6-5-re olvadt az előny, de egy iksz itt már elég volt Szabó győzelméhez és Bacskai sorozatban elszenvedett második vereségéhez. Vígh Péter 3-0-s rajttal indította a Mayer Zoltán elleni rangadót és a meccs felénél is maradt három közte (4-1). Mayer feljött egyre a hajrához közeledve (4-3). Az utolsó lyuk előtt is minimális volt még Vígh előnye (5-4), de az utolsó lyukat a bajnoki címért küzdő Vígh nyerte. A helyzetből legjobban Lengyel Béla jöhetett volna ki, ha nyer Papp Péter ellen, aki viszont a kiesés elől menekül. Hat lyuk után jobban is állt a listavezető (3-1), de a 14-esen utolérte őt Papp (4-4). Még egy-egy szakaszt behúzva döntetlennel zárult a „rendes játékidő”. A hirtelen halál csupán a negyedik lyukon döntött Lengyel javára, ezzel két pontot szerzett, míg Pappnak eggyel kellett beérnie. Csupán két pont volt Renczés Gábor előnye Pap Ferenc előtt a fordulót megelőzően, így tulajdonképpen „hatpontos” meccset vívtak egymással. 1-1-ről Renczés tudott vezetést szerezni és hattal a vége előtt már 4-1 volt a fórja. Az utolsó két lyuknak 4-2-ről vágtak neki, de a tizenhetesen eldőlt a három pont sorsa, végül Renczés 5-3-ra tudott nyerni. Kiesési rangadót vívott egymással Bodócs András és Podusil György. Utóbbié lett az első szakasz, de Bodócs egy 4-0-s szériával fordított. Podusil rendre feljött kettőre, sőt, a 15-ös után már 6-5-re megközelítette Bodócsot. Innen két iksz következett, majd az utolsó lyukon dőlt el csak minden, amit Bodócs nyert (7-5).

Lengyel Béla és Bacskai Bence egymás ellen dönthet a bajnoki címről, de Vígh Péter győzelme esetén még számára is alakulhat kedvezően az állás és lehet ő a liga győztese. Ehhez pont azt a Pap Ferencet kellene legyőznie, aki ha biztosan bent akar maradni, nyernie kell. Bodócs András sincs még biztonságban, az viszont biztos, hogy a Papp Péter-Podusil kettősből az egyik kiesik, ráadásul az, amelyikük elveszti az egymás elleni derbit. De a győztes sem biztos, hogy bennmaradást ünnepelhet a végén.

A LIGA

A már biztosan feljutó Cziffra Zoltán elszenvedte első vereségét, így az őt legyőző Biró Lászlónak is maradt esélye elcsípni az A ligába tartó vonatot. Az első kilencen ráadásul lenullázta Cziffrát (4-0), és a folytatásban is csak háromra tudta megközelíteni Birót, aki a tizenötösön bebiztosította sikerét. Az elitligára ácsingózó Ujszászi Balázs és Rigó Zsolt rangadója igazi adok-kapokkal indult. 2-2-ről Ujszászi lépett meg és a meccs derekánál hárommal ment (5-2 a 10-es után). Rigó nem szakadt le és kétszer is feljött egyre, majd a tizenhetesen egyenlített. A 18-as Ujszászié lett, amivel leszakította az őt üldöző Rigót a feljutásért folyó harcban. György Dániel rögtön pontszerzéssel kezdte a Balázsi Csaba elleni meccset, aki azonban a „félidőben” már 5-1-re vezetett. György még 6-3-ra visszajött, de közelebb már nem tudott férkőzni Balázsihoz, aki ezzel pontszámban be is érte mostani ellenfelét.

Balázsi Csaba játéka az égieknek is tetszhetett

A végletekig kiélezett meccset játszott egymással a feljutást a forduló előtt még a célkeresztjében tartó Mikulik Norbert és a kiesés elkerüléséért harcoló Érchegyi Csaba. Előbbi jobb kezdését (2-0) utóbbi gyorsan egalizálta (2-2) és sokáig nem is tudtak egymástól ellépni. Olyannyira, hogy 4-4-gyel érkeztek a meccs utolsó harmadába, ahol Mikulik 6-4-es előnyre tett szert, de Érchegyi még időben minimalizálta hátrányát. Az utolsó három lyukon viszont remiztek, így az egyenlítés nem jött össze, marad a körömrágás az utolsó körre. Már csak azért is, mert Nagy Balázs belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba. Végig vezetett Csatári Zoltán ellen (1-0, majd 3-1 is volt a javára), de Csatári kétszer is egyenlített és 3-3-ról jöhetett az utolsó három szakasz. Ebből Nagy kettőt is nyert és ráadásul előzött is, valamint elkerült a kieső pozícióból.

Ujszászi és Biró egymás ellen dönt a Cziffra melletti másik feljutó helyről. A Nagy-Csatári-Érchegyi hármasból kerül majd ki a kieső, egyikükre sem vár könnyű feladat.

B LIGA

Vereséggel zárta szereplését az eddig veretlen és már ligagyőztes Balán Gábor a C Ligában. Pedig jobban kezdett, mint Albert László (0-2, 2-4), aki először a 13-ason vezetett (5-4). Sőt, kettővel is több pontja volt már (6-4), de Balán egyenlített a tizenhetesen. Az utolsó szakaszon kialakult ikszet követően jöhetett a hirtelen halál, amit egy rúgással Albert nyert. Zsuppán Péter bebiztosította második helyét. 3-0-val rajtolt Kurdi Tamás ellen és a meccs felénél 6-2-re vezetett. 7-3-ig tartotta is a lépést a kiesés ellen menekülő Kurdi, de a hajrá Zsuppáné lett és végül 11-4-re nyerni tudott. A harmadik helyre hajtók meccsén Molnár Attila hozta az első két lyukat Nagy István ellen, de szépen lassan Nagy ledolgozta hátrányát és a 11-es után 3-3, a 14-es után 4-4 volt az állás. A 15-öst nyerő Molnár előnye kitartott a végéig, az utolsót nyerve pedig még meg is duplázta a különbséget (6-4) és megelőzte fordulóbeli ellenfelét. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodott a kiesés elől menekülő Szinte András. Elképesztően bekezdett, hét lyuk után már 5-0-ra vezetett Sipőcz Béla ellen, aki 6-1-nél és 8-2-nél még meccsben volt, de a 13-ason kénytelen volt kezet nyújtani Szintének, aki a szakaszok kétharmadát behúzva tartotta életben bennmaradási reményeit.

Balán és Zsuppán feljutott. A kiesés rémétől fenyegetett Szinte és Kurdi 7-7 pontról várja a mindent eldöntő fordulót. Előbbinek jobb a pontkülönbsége és Albert Lászlóval mérkőzik, míg Kurdira a jelenleg harmadik Molnár Attila vár.

C LIGA

A feljutást már korábban bezsebelő Cziráki Csaba (Juhár Tamás mellett) és a kiesés elől menekülő Pusztai Tamás meccse a kezdeti ütésváltás után inkább Cziráki kénye-kedve szerint alakult és ellépett 4-1-re. Pusztai már csak a tizenhatoson tudott eredményes lenni, mikor Cziráki már 7-1-re vezetett. Ezzel eldőlt, hogy Pusztai búcsúzik a D ligától. Tóth György álomszerűen kezdett Ferencz Róbert ellen (0-2) és egészen a meccs feléig győzelemre állt (1-4). Innen viszont Ferencz nem engedett át több szakaszt és a 10-es és 15-ös között mindent vitt (7-4-re fordítva), majd a tizenhatoson be is biztosította győzelmét. Széll Csaba nyerte az EMFGSE házirangadóját Szabó Krisztiánnal szemben. Hol az egyikük, hol a másikuk állt minimálisan jobban, nehezen vitték dűlőre a dolgot. A táv második felén előnybe kerülő Széll kettővel vezetett a tizenhatos után, ás Szabó a tizenhetest nyerve fel is jött 5-4-re, de az utolsó lyukon az eredmény már nem változott. A Török Tamás-Kovács János meccs lassan indult be, de aztán igen változatosan alakult. 1-0, 1-2, majd 3-2 Török szemszögéből nézve az első kilencen, majd Kovács csak egy szakaszt tudott nyerni a folytatásban, ami Török sikerét eredményezte.

Minden lényegi kérdés eldőlt, Cziráki és Juhár feljutott, Pusztai kiesett.

D LIGA

Orovecz Róbert befejezte szereplését az E ligában, amit meg is nyert. Ráadásul csupán egyetlen alkalommal volt oka szomorkodni, mikor hosszabbításos meccsen kapott ki, a többi meccsét hozta (egyet hosszabbításban). Kun Gábor nem tudta feltartóztatni, pedig jobban kezdett (0-2). A nyolcas után már Orovecz állt jobban (4-2). Növelte is előnyét és a hajrára 6-3-ról érkeztek a felek. Izgalmasan is alakult a végjáték, mert hárommal a vége előtt 6-5 volt az eredmény, de újabb két szakaszgyőzelemmel ligagyőztesként fejezte be a sorozatot Orovecz, aki az utolsó körben már nem lép pályára. A második helyét egy hosszabbításos vereséggel biztosította be Gubán Tamás. Kétpontos előnnyel rajtolt Bojtos Gergő ellen, aki a kilencesen már jobban állt (3-2). Gubán jött és visszavette a fórt, majd Bojtos fordított (5-4 a tizenhetes után), de az utolsó szakaszt nyerő Gubán playoffra mentette a derbit, amit aztán egy rúgással meg is nyert.

E LIGA

A kilencedik, utolsó forduló kedden kezdődik és október 10-ig bonyolítható.

Hírlevél

ne maradj le semmiről!