Megvan a final four mezőnye
FMPL

Az elmúlt három héten lejátszották a páros Footgolf Match Play League negyeddöntőit. A négyes döntőben négy klub játékosai döntenek az elsőségről, ugyanis az UTE, a Tungsram, a Fair-way és a BFGT is delegál játékosokat a final fourra.

Negyeddöntő

Flink-Zsuppán – Ferencz-Hinora: 6-1

Négy ikszes szakasz után Flinkék kerültek előnybe és a kilencesen duplázták meg fórjukat (2-0). A 10-es után hárommal mentek és újabb remiket követően a 14-est és a 15-öst is behúzták, ezzel meg is nyerve az összecsapást. Ferenczék az első és egyetlen pontjukat a tizenhetesen szerezték.

Csatári-Szabó – Bodócs-Lévai: 5-8

Csatáriék 2-0-val indították a meccset és ugyan Bodócsék kettőt nyertek az első „félidőben”, így is 5-2-re Szabóék álltak jobban és várhatták kedvező helyzetből a folytatást. Arra talán még ellenfelük szem számított, hogy több szakaszt már nem nyertnek. Ezt Lévaiék alaposan kihasználták, mert hatot is begyűjtve fordítottak és jutottak a négyes döntőbe.

Cziffra-Pap – Gubán-Kurdi: 8-4

Gubánék álomszerű, 2-0-s kezdése után Cziffráék gyorsan egyenlítettek, de a meccs felénél így is Kurdiék álltak jobban (3-4). Innen viszont Pap Ferencék nem engedtek át több lyukat és 5-0-ra hozva a második kilencet, megfordítva a derbit, nyertek és készülhetnek a final fourra.

Papp P.-Podusil – Bogár-Rigó: 8-3

Az első ötön bemutatott 4-0-s rohammal indították a meccset Papp Péterék. Erre még kettőt rápakoltak, miközben Bogárék egyszer voltak jobbak az első kilencen. Jobban kezdték a táv második felét Rigóék és héttel a vége előtt, belátható, 6-3-as eredményről folytatták a játékot. Három iksz után a legfontosabb kérdés a tizenötösön dőlt el. Podusilék hozták a szakaszt és ezzel a meccset is megnyerve jutottak az elődöntőbe.

A Final Fourt a tervek szerint ezen a szombaton bonyolítják.

Elődöntő:

Flink-Zsuppán – Bodócs-Lévai:

Cziffra-Pap – Papp P.-Podusil:

Hírlevél

ne maradj le semmiről!