Az utolsó előtti fordulóban több váratlan fordulat is bekövetkezett a Páros Footgolf Match Play League csoportkörében. Az izgalmas játékheteket követően újabb továbbjutók kilétére derült fény és arra is, kik reménykedhetnek még negyeddöntős szereplésben.
6. forduló
A csoport
Cziffra-Pap – Császár-Szabó K.: 0-5
Császárék mérkőzés nélkül jutottak három ponthoz. Cziffra és Pap ezzel kiszállt a továbbjutásért folyó harcból, viszont Bacskaiék továbbjutottak. A másik továbbjutó helyről a Füzesi-Karakas – Császár-Szabó meccs dönt majd a záró fordulóban.
B csoport
Németh G.-Németh P. – Bőhm-György J.: 6-5
Flink-Zsuppán – Gubán-Kurdi: 7-4
Papp-Podusil – Hajdara-Sipőcz B.: 4-5 (hosszabbítás után)
Először hagyta el vesztesen a pályát a sorozatban Gubán és Kurdi, ezzel pedig még a továbbjutásuk is veszélybe került. Flink és Zsuppán pedig az utolsó szalmaszálba kapaszkodott, hogy a legjobb nyolcba juthasson. Utóbbiak lehengerlő, 5-0-s első kilenccel jelezték igényüket a három pontra. Ez fel is ébresztette a listavezetőket, és a 16-os után már csak 5-4 állt a score kártyán. Az utolsó két lyuk az UTE-soké lett, amivel fontos három pontot szereztek. Utolsó mérkőzését játszotta forduló előtt még továbbjutó helyen álló Bőhm-György kettős a tőlük két pontra lemaradva, de szintén továbbjutásra hajtó Némethék ellen. A fairwayesek vezetése után a két Németh fordított és 3-1-re, majd 4-2-re is vezetett az első kilenc lyuk megjátszása során. A táv utolsó harmadának 4-4-ről indultak neki, ahol gyors Eagles-pontok születettek, majd egy szépítés, de a 15-ös után a 6-5-ös eredmény már nem változott, így Bőhmék lecsúsztak a továbbjutásról, Némethék előztek és van még egy meccsük hátra. Papp és Podusil jól kezdett annak érdekében, hogy zárkózzanak az élmezőnyhöz, 2-0-ra, 3-1re, sőt 4-1-re (a 12-es után) is vezettek Hajdara és Sipőcz ellen, de a kastélydombiak nagy hajrával, az utolsó szakaszon ikszre mentették a csatát. A playoff első szakaszát nyerve pedig két ponttal gazdagodtak, elütve a BFGT-seket a továbbjutás esélyétől, míg nekik még meglehet a továbbjutás a záró körben.
C csoport
Csatári-Szabó L. – László Ba.-László Be.: 7-5
Bendly-Török – Ferencz-Hinora: 9-3
Balázsi-Mayer – Lisztes-Ujvári: 7-6
Csatári és Szabó villámrajtot vett a László család ellen, az első négy lyuk után 2-0-ra vettek, de a hetesen már 2-2-re álltak. Csatáriék megint elléptek kettővel, de az utolsó hét szakasz előtt 4-4 volt az állás. Szabóék következtek megint (6-4). Innen még a 16-oson feljöttek 6-5-re Benjiék, de az utolsó lyuk a BFGT-seké lett, ahogy a három pont is. Az utolsó, továbbjutás szempontjából sorsdöntő meccsét játszotta Ferencz és Hinora a Bendly-Török párossal szemben. Utóbbiak 3-0-val nyitottak és 5-1-es vezetéssel fordultak a második kilencre. 7-1-es állásnál, a 13-as után már nem volt kérdés a győztes kiléte, Ferenczék ezzel biztosan nem juthatnak tovább, két duó is beelőzte őket a második helyért folyó harcban. Balázsi és Mayer az ötödik meccsét is megnyerte, és továbbjutott, de nem akármilyen körülmények között. Lisztes és Ujvári többször is kettóvel vezetett, sőt, a hatos után már 4-1-re ment a vegyespáros. A 10-esen lett 4-4, majd átvette a vezetést az élen álló kettős. Ujváriék kétszer egyenlítettek még és 6-6 után az utolsó lyukat egy rúgással kevesebből befejező Balázsiék nyertek és jutottak a legjobb nyolc közé. A másik továbbjutó helyért Szabóék és Törökék vannak még harcban.
D csoport
A D csoport küzdelmei korábban befejeződtek, ahonnan a Lengyel-Simonyi kettős az első, a Bodócs-Lévai páros második helyen jutott tovább.
A páros küzdelmek hetedik, utolsó csoportfordulóját július 27-től három héten át bonyolítják.