Összerázódott a mezőny
Footgolf Match Play Open

Az Egyéni Footgolf Match Play Open második fordulója után már látható, sok csoportban igazi ki-ki meccsek várhatóak a hátralévő játékhetekben. Mondhatni, megindult a körbeverés több kvartettben is, ami kiszámíthatatlanná teszi egyelőre a végkimenetelt.

A csoport

Papp Péter 1-0-ra és 3-1-re is vezetett Hinora Ferenc ellen, aki mindkétszer egalizálni tudott. A hajrában még a vezetést is átvette, de a 18-ason jött a gyors Papp-válasz és a hirtelen halál. Az első szakaszt nyerő Papp a playoff sikerével kettő, Hinora egy ponttal gazdagodott. Papp Richárd villámrajtot vett Cziráki Csaba ellen, négy szakasz után 3-0-ra vezetett. Cziráki következett, aki sorozatban ötöt nyert és a táv utolsó harmada előtt már ő állt jobban (5-3). Az újonc Papp nem akart leszakadni és csupán az utolsó előtti szakaszon kialakult iksz eredményezte Cziráki újabb három pontját (6-4 a vége), amivel a csoport élére is állt.

B csoport

Balán Gábor 4-0-val indította a Zsidai Krisztián elleni találkozót (hat szakasz után). Utóbbi a tizenhármason volt először eredményes 6-0 után és ugyan ekkor még esélye volt az ikszre, Balán hamar pontot tett a három pont kérdéskörének végére (9-1). László Barnabás kétszer szerzett vezetést, amit kétszer egalizált Palásti László. Harmadszor már tett róla azonban, hogy ne csak egy pont legyen a különbség kettejük között és 4-2-re, majd 6-3-ra is vezetett. A tizennégyesen szerzett ponttal pedig a három egység is az övé lett, végül 8-5-re hozta a találkozót.

C csoport

Második hosszabbításban aratott győzelmét könyvelhette el Török Tamás. Mindezt úgy, hogy egyszer vezetett csak, amikor a hirtelen halál harmadik (!) szakaszán jobbnak bizonyult. Mayer Zoltán 1-0-ra, 2-1-, re, 4-2-re és 5-3-ra is vezetett, de Török az utolsó lyukon egyenlített. A drámai playoffot pedig meg is nyerte a fenti módon. Ujszászi Balázs 2-0-val indított Póka Viktor ellen és a meccs felénél is jobban állt (4-1). A folytatásban már 6-1 volt az állás, mikor Póka elkezdett hajrázni. A meccs utolsó harmada az övé volt, két szakaszgyőzelem mellett egyet sem veszített el, de ez is Ujszászi 6-3-as győzelmét eredményezte. A három darab négypontos között egyelőre nem lehet rangsort felállítani, mert nem játszottak legalább egyszer egymás ellen.

D csoport

Rangadóhoz méltó izgalmakat tartogatott a Bodócs András-Lengyel Béla meccs. Előbbi került fórba az elején, de Lengyel fordított, majd már-már zsebében is érezhette a három pontot, hiszen 6-2-re elment és már csak hat lyuk volt hátra. Bodócs itt kapcsolt azonban turbó fokozatba és egy 5-0-s szériával visszavette az előnyt, majd a 18-asnak már 7-6-os Bodócs vezetéssel mentek neki. Az ott kialakult iksz azt jelentette, Bodócsé lett a győzelem. Albert László kapta el jobban a fonalat a kvartett másik meccsén, de Vörös Dávid szintén hamar szakaszgyőzelmet tudott felmutatni, a játék egyharmadánál Albert így 2-1-re vezetett. Innen viszont több etapot nem engedett át ellenfelének és 3-1-es fordulást követően 8-1-re nyert. A három darab hárompontost egyelőre nem lehet rangsorolni, mert nem játszott mindenki mindenkivel.

E csoport

Az FMPL E ligabeli két meccsük után most az FMPO E csoportjában is kétszer meccsel egymással Orovecz Róbert és Gubán Tamás. Akkor mindkétszer Orovecz örülhetett (egyszer hosszabbítás után) és most is, egy végletekig kiélezett meccsen. Hol az egyikük, hol a másikuk vezetett, de egyikük sem tudott ellépni a másiktól. A 15-ös után még Gubán állt jobban (4-5), de Orovecz fordítani tudott és 6-5-re nyert. Balázsi Csaba veretlen, Zsuppán Péter viszont nyeretlen két kör után. Kettejük rangadóján a gyors ütésváltás után Balázsi került fórba, és 5-1-re is vezetett öttel a vége előtt. Innen Zsuppán 5-3-ra visszajött és még két lyuk hátra volt, de azokon ikszeltek, így a három pont begyűjtésének Balázsi örülhetett.

F csoport

A csoport derbije a Podusil György-Nagy Balázs meccs volt és nem is okoztak csalódást a felek, volt izgalom bőven. Nagy Balázsé volt az első kilenc (1-4), de Podusilé a második. Ez utóbbi viszont annyira jól sikerült a BFGT játékosának, hogy mivel 5-0-ra hozta a táv második felét, a második fordulóban is három pontnak örülhetett. Az első fordulóban vereséget szenvedő Molnár Attila és Szabó Krisztián egymás ellen javíthatott mérlegén. 1-1-ről Molnár meglépett 4-1-re és hol kettővel, hol akár néggyel is vezetett (6-2), végül a tizenötösön bebiztosította győzelmét, ami végül 7-3-as végeredményt hozott.

G csoport

Juhár Tamás nagyon közel volt ahhoz, hogy meglepje Simonyi Gábort. 5-0-val indított és öttel a vége előtt még 6-4-re is vezetett. Simonyi azonban hármat nyert még a hajrában, fordított és 7-6-os sikerének köszönhetően hat pontja van két kör után. Juhár mellé Kurdi Tamás zárkózott fel hárompontosként, miután egy döntetlenekkel teli meccsen legyűrte Balogh Istvánt. Az első kilencen hárommal vezetett (3-0) és ugyan Balogh a tizenegyesen 3-1-re szépített, már csak egyetlen Kurdi-pontot tartogatott a meccs a végjátékban.

H csoport

Pap Ferenc kezdte jobban a csoportrangadót (0-2), de féltávnál már Szabó László állt jobban (3-2). A 10-esen Pap még egalizált, de innen Szabó megugrott, és 5-3-ra is vezetett, majd a három pontot a a tizenhatoson, 8-4-nél biztosította be, a vége viszont Papé lett, aki 8-6-ra kozmetikázta az eredményt. Búfelejteni (is) jött össze Ferencz Róbert és Koller Tamás, hogy a nyitófurdulós vereségből felálljanak. A meccs harmadánál még fej-fej mellett haladtak (2-2), majd Ferencz kezdett szorgos pontgyűjtésbe, és úgy ellépett 5-2-re, hogy Koller már túl későn tudott csak válaszolni. 5-3-nál ugyan még a döntetlen reménye felcsillant előtte, de végül 7-3-as Ferencz-győzelemmel zárult a találkozó.

MENETREND

A harmadik fordulót keddtől két héten át, október 31-ig lehet lebonyolítani.

Hírlevél

ne maradj le semmiről!