Többen is nagy lépést tettek a továbbjutás érdekében
Footgolf Match Play Open

A fourball formátumú Páros Footgolf Match Play Open csoportköre a feléhez érkezett.

A csoport

Előzött a Csatári-Szabó kettős és a csoport élére állt. A Hajdara-Sipőcz elleni találkozó hét szakasznyi iksszel kezdődött, majd Hajdaráék szerezték meg a vezetést és 10 lyuk után is jobban álltak (0-1). Innen viszont hatot nyertek Szabóék és megfordítva a meccset nyertek és vezetik a csoportot. A Kálló-Sain páros betegség miatt nem tudott kiállni. Mivel ez a második le nem játszott meccsük volt, a szabályok értelmében a kizárás sorsára jutottak. Minden ellenfelük 5-0-s gólkülönbséggel kapja meg a mérkőzésért járó három pontot.

B csoport

Pivarcsek és Tóth úgy kezdte a meccset Balázsi és Mayer ellen, hogy egy esetleges győzelemmel meg is előzhették volna ellenfelüket, az első lépést ehhez meg is tették, mert az első szakaszt nyerték. Mayerék egalizáltak, és a meccs feléig fej-fej mellett haladva értek el (3-3). Innen viszont csak Balázsiék szereztek pontot – hármat is -, amivel harmadik győzelmüket ünnepelhették harmadik meccsükön. Tapad a listavezetőre a Dreilinger-Nagy kettős, miután négy vállra fektették a Kárpáti-László duót. Magabiztos győzelmük csak a hajrában vált biztossá, 12 szakasz után csupán 3-1-re vezetett az UTE kettőse. Aztán a hátralévő lyukakon háromszor is jobbak voltak, aminek hála három pontra vannak az éllovasoktól.

C csoport

A második fordulóban 2-2-es végeredménnyel zárult Hegyi-Weiszenberger – Koreny J.-Papp R. mérkőzés playoffját a harmadik fordulóban pótolták. Ezt utóbbiak nyerték és gazdagodtak két ponttal.

Korenyék a harmadik körben is igen izgalmas meccset produkáltak, ezúttal Palásti és Zsidai ellenében. 2-0-ról felállva fordítottak és 3-2-re jobban is álltak a meccs felénél és még a 14-es után is vezettek 4-3-ra. Palástiék azonban fordítottak és az utolsó két lyuk előtt már ők mentek 5-4-re. Innen már csak két döntetlen szakaszt produkáltak, aminek köszönhetően Zsidaiéké lett a három pont. Lengyel és Simonyi menetel tovább, a harmadik körben sem találtak legyőzőre. Öt lyuk után már 4-0-ra vezettek Hegyi és Weiszenberger ellen és ugyan utóbbiak még időben szépítettek és 10 szakaszt követően is csak 4-1 volt az állás, innen azonban már nem tudtak pontot lopni, míg Simonyiék 8-ig meg sem álltak.

D csoport

Első vereségét szenvedte el a Bársony-Vörös kettős, Főfai és Ujszászi ezzel viszont a csoport élére állt. Négy etap után már 3-0-ra vezettek Főfaiék, de a 10-esen már 3-3 volt az állás. Sok remit követően a meccs a végjátékban dőlt el, a 16-ost és 17-est nyerő Főfaiék így megőrizték veretlenségüket.

E csoport

Ismét szoros meccsen, de ismét vereséget szenvedett a Németh Gábor-Németh Péter kettős, míg a Gubán-Kurdi duó maradt száz százalékos. Igazi thriller volt a meccs, előbb Némethék vezettek (0-1), majd Gubánéknál volt a fór (2-1, majd 3-1). Innen az Eagles kettőse tudott fordítani és 11 lyuk után megint ők álltak győzelemre (3-4). Több részsikernek azonban nem örülhettek, Kurdiék pedig a 14-est és a 16-ost behúzva nyerték meg az izgalmakkal teli derbit (5-4).

F csoport

A nemrég FMPL-győzelmet ünneplő Flink-Zsuppán az FMPO-ban is menetel, veretlenek féltávnál. A Bacskai Anna-Pusztai Tamás apa-lánya páros egészen a 11-es szakaszig tartotta az UTE-sokkal a lépést (3-0), aztán nagyon belelendültek Zsuppánék és be is zsebelték a három pontot.

G csoport

Klubtársak találkozóján a Fazekas-Póka és a Gelencsér-Molnár kettős sokáig nem jutott dűlőre egymással. 11 szakasz lejátszását követően 2-2-re álltak. Innen viszont csak Gelencsérék szereztek pontokat és végül néggyel jobbnak bizonyultak az EMFGSE másik különítményénél. Ezzel Molnárék vették üldözőbe az eddig veretlen Balán G.-Karakas kettőst.

A negyedik fordulót csütörtöktől két héten át, november 16-ig lehet lebonyolítani.

Hírlevél

ne maradj le semmiről!