Újabb feljutók!
FMPL

Két kör van már csak hátra az egyén match play ligákból, ahol már néhány kérdésre választ is kaptunk, de több ligában óriási harc lesz a feljutó, illetve bent maradó helyekért.

Kikapott az éllovas Bacskai Bence a harmadik helyen álló Vígh Pétertől, aki ezzel egy pontra megközelítette a címvédőt. Rögtön 2-0-ra ellépett és ugyan a hatos után 2-2 volt az állás, és az utolsó négy lyuknak is 3-3-ról vágtak neki, a hajrá mégis Víghé volt, aki a tizenötös és tizenhetes szakaszt behúzva nyerte meg a bajnoki címért folyó harcban igen fontos derbit. Ezt a Bacskai-botlást Lengyel Béla ki is használta és előzött. Három lyuk után még 1-1-re álltak Podusil Györggyel, ahonnan Lengyel 4-1-re elhúzott a meccs feléig. Pontszerzés itt is, ott is, de nem csökkent a távolság, majd 6-3 után a hajrában még Lengyel szerzett újabb szakaszgyőzelmeket. Renczés Gábor egyéni pályacsúcsot (63) rúgott a Kisorosziban található Fekete pályán, így Mayer Zoltán – aki 68-ig jutott – nem tudta feltartóztatni ellenfelét. Kilenc lyuk után még 1-1-re álltak, de Renczés 6-1-re hozta a második kilencet és eltávolodott a kieső zónától. Papp Péter nem is nagyon kezdhetett volna jobban, az első öt lyukon négyszer volt jobb (0-4). Itt viszont a Kisoroszira zúduló eső elmosta a jó formát, ami viszont Szabó Lászlóhoz kerülhetett át, mert a folytatásban nem hogy nem engedett át szakaszt klubtársának, hanem nyolcat meg is nyert. Pap Ferenc elkerült a kiesőzónából, pedig Bodócs András háromszor is vezetett az első kilencen ellene. A 13. lyuk után vezetett Pap először (4-3) és erre még kettőt rápakolt a hajrában, megelőzve ezzel mostani ellenfelét.

A LIGA

Cziffra Zoltán feljutott az elitligába. A második helyezett Rigó Zsolttal meccselt a liga éllovasa. Rendre utóbbi állt jobban, az utolsó három lyukra 3-1-gyel fordultak rá. Ezeken Cziffra kétszer jobb volt, ami már biztos egy pontot jelentett mindkettejüknek. A hirtelen halált a második szakaszon Cziffra nyerte, így másodiknál rosszabb helyen már nem végezhet. Ujszászi Balázs inkább előre, Csatári Zoltán pedig jobbára hátra kellett, hogy pillantson a fordulót megelőzően. Ez a játékot követően is így maradt. Ujszászi hamar meglógott, féltávnál már 5-1-re vezetett és bár úgy tűnt, Csatári elkapta a fonalat, de 6-3 után a tizenötösön a feljutásra pályázó Ujszászi eldöntötte a találkozót és feljött a második helyre. György Dániel nagyon bekezdett Érchegyi Csaba ellen. 3-0-s rohamára ugyan még időben jött a válasz, de a 8-as és 12-es lyuk között csak ő volt eredményes (7-1). 7-2-re módosítva az állást Érchegyi még meccsben maradt, de a 14-es után már az egy pontra sem maradt sansza. Nagy Balázs nem tudott elkerülni a kieső pozícióból, hiába kapott ki két közvetlen riválisa is. Az első pont ugyan az övé lett, de Mikulik Norbert hamar fordított és már 3-1-re is vezetett hét lyuk után. A tízesen újra egyenlő lett az állás (3-3), majd sok ikszet követően az utolsó három lyuk Mikuliké lett, amivel feljutási reményeit is életben tartotta. Balázsi Csaba kapta el jobban a rajtot Biró László jr. ellen, és kettővel is vezetett három szakaszt követően. Kilenc szakasszal később viszont már Biró vezetett 5-2-re. Mégis izgalmas lett a vége, ugyanis Balázsi feljött 5-4-re, de egyenlíteni nem tudott, az utolsó szakasz pedig Biróé lett.

B LIGA

Balán Gábor kiütéses győzelmet aratott a fordulóban. Lakiteleken a par 72-es pályán 56-ot játszva (!) nem sok esélyt adott Sipőcz Bélának, aki ellen 14 szakaszt nyert úgy, hogy egyet sem veszített el. Ezzel megnyerte a C liga küzdelmeit. A Balán Gábort üldöző Zsuppán Péter szoros meccset játszott Molnár Attila ellen. Utóbbi két ponttal vezetett a mérkőzés egyharmadánál, de Zsuppán fordított és 4-2-re vezetett a tizenötös lyukhoz sétálva. Azt Molnár nyerte (4-3), de a következő három szakaszon ugyanannyit rúgtak, így Zsuppáné lett a három pont. Nyolc lyuk után már 4-0-ra vezetett Albert László László Barnabás ellen, aki ekkor lépett a gázra és ugyan a 13-as után még 5-2-re Albert vezetett, az utolsó öt lyukat nyerve fordított és kettővel nyert. A kiesés elkerülése szempontjából fontos meccset játszott egymás ellen Kurdi Tamás és Szinte András. Utóbbi nagyon bekezdett – 0-2 három lyuk után -, jött azonban egy 4-0-s Kurdi-roham és máris 4-2 volt a „félidő” előtt egy kicsivel. A 10. szakasz után 4-4 volt, ahonnan Kurdi megint ellépett (7-4). Gyorsan jött a szépítés és az utolsó előtti lyuknak is még 7-5-ről mentek neki, de az ott kialakult iksz eldöntötte a három pont sorsát. Ezzel Kurdi előzött és elkerült a kieső helyről.

C LIGA

A forduló előtti első és harmadik csatája igazán izgalmasan alakult. Az éllovas Juhár Tamás szerzett vezetést, de Török Tamás sorozatban öt pontot szerezve fordított (1-5) és hét lyukkal a vége előtt jóval jobban állt. Juhár lemásolta Török produkcióját és most ő nyert ötöt, amivel visszavette a vezetést a tizenhetesen (6-5) és egy utolsó iksz elég is volt a győzelméhez. Cziráki Csaba jól indította a meccset és 2-0-ra, majd 3-1-re is vezetett Széll Csaba ellen. A 12-es után már 6-1 volt az előnye, és a 15-ösön rövidre is zárta a mérkőzés lényegi részét. Csak a hosszabbítás döntött a Szabó Krisztián – Ferencz Róbert mérkőzésen. Utóbbi vezetett sokáig, ráadásul a tizenegyes után már hárommal (1-4). Egy huszáros rohammal Szabó egyenlített (4-4), majd jött a dráma: a 17-es Ferenczé, a 18-as Szabóé lett. A hirtelen halált egy rúgással Szabó nyerte. Tóth György nagyarányú győzelemmel távolodott el a kieső zónától. Ugyan három lyuk után még 1-1-re álltak Kovács Jánossal, de innentől nem engedett át szakaszt, ő pedig nyolcat is nyerve gyarapodott három ponttal.

Juhár és Cziráki már biztosan feljutott, nem érheti be őket senki az üldözők közül.

D LIGA

Hosszabbításba torkollott a forduló rangadója. Orovecz Róbert 2-0-val indított, de a meccs felénél Gubán Tamás utolérte őt (3-3). Sőt, fordított is, de az utolsó hat lyuknak 4-4-ről vágtak neki. Senki sem tudott szakaszt nyerni innen, jöhetett a playoff. Itt egyetlen rúgás döntött, amit Orovecz nyert, ezzel pedig biztosan a D ligában folytathatja jövőre. Gubán Tamásnak egy mérkőzése van hátra a szezonból, és a még ellene is játszó Bojtos Gergő lehagyhatja, amennyiben hozza utolsó két meccsét.

E LIGA

A nyolcadik forduló kedden kezdődik és szeptember 19-ig bonyolítható. A páros sorozat hetedik fordulója szerda este ér véget.

Hírlevél

ne maradj le semmiről!