Idén is megrendezte a Magyar Footgolf Szövetség a Junior Footgolf Kupát, ahol harmincnál is több fiatal próbált szerencsét Monoron.
A három korosztály kétszer teljesítette a kilenc szakaszból álló pályát délelőtt. A magyarokon túl Szlovéniából is érkeztek idén is játékosok, hogy részt vegyenek a tornán.
Több kategóriában is szétrúgás döntött csak a dobogós helyezésekről. A legidősebbeknél a szlovén Enej Huber és László Benjámin végzett ugyanannyi rúgással. A playoff sem döntött, így az öt “büntetőrúgásban” jobbnak bizonyuló Huberé lett az aranyérem. A bronzért négyen is mentek szétrúgni: Kertes Barnabás, Alen Huber, Koreny Joahim és Ujhelyi Zsombor, amit végül Kertes nyert.
Az egy korosztállyal fiatalabbak között Gyepes Andrej diadalmaskodott Molnár Milán előtt egyetlen rúgással. A középső korosztályban is a harmadik hely volt a tét Nikodém Péter, Kecskés Botond, valamint Leffelholc Lénárd között a playoffon, ahol végül Nikodém bizonyult jobbnak.
A legfiatalabbak között magabiztosan nyert Zsidai Bence Mischinger Leventét és Kékesi-Dobóczi Dominikot megelőzve.
Alsó korosztály:
I. Zsidai Bence (63 rúgás)
II. Mischinger Levente (86)
III. Kékesi-Dobóczi Dominik (88)
Középső korosztály:
I. Gyepes Andrej (64)
II. Molnár Milán (65)
III. Nikodém Péter (66)
Felső korosztály:
I. Enej Huber (58)
II. László Benjámin (58)
III. Kertes Barnabás (59)
A díjakat a tavalyi HUN Footgolf Trophy Tour, azaz a magyar bajnokság junior bajnoka és a friss junior footballgolf világbajnok, Sipőcz Artúr adta át.