Négy ligában indult útjára a 2024-es egyéni match play sorozat, rögtön drámai hosszabbításos összecsapásokkal.

A címvédő Szabó László meggyőző fölénnyel nyerte első meccsét Cziffra Zoltán ellen, köszönhetően remek rajtjának, 10 lyuk után ugyanis már 5-0-ra vezetett. A 18-as szakaszon dőlt csak el Bodócs András és Lengyel Béla ütközete, előbbi javára. 1-1-gyel fordultak és a 13-as után 3-3-ra álltak. Sok döntetlen szakaszt követően a 18-ason Bodócs volt jobb eggyel. A Papp – Renczés meccsen az első kilenc Papp Péterről szólt, aki elment 5-1-re, a második meg Renczés Gáborról, aki pontot sem engedve végül a 18-ason hosszabbításra mentette a meccset. A playoffot pedig Renczés nyerte. A hosszabbítás döntött Vígh Péter és az A ligába most feljutott György Dániel meccsén is. Utóbbi került előnybe, de Vígh fordított és rendre ő vezetett, György pedig egyenlített – utoljára a 18-ason. A mindent eldöntő szétrúgásban pedig György diadalmaskodott. Szoros volt Mayer Zoltán és az újonc Balán Gábor ütközete. Mayer sokáig vezetett, de Balán a 10-esen utolérte (3-3). A 16-os végére azonban Mayer behozhatatlan előnyre tett szert (6-3).


Az elitligából tavaly kieső Pap Ferenc és Ujszászi Balázs rögtön egymás ellen kezdtek. A pontgazdag összecsapáson csak a hajrá döntött. Pap 7-6-os vezetésével értek oda az utolsó két lyukhoz, ahol mindkétszer Pap volt jobb. Molnár Attila élete legjobbját rúgva Lőrincen, az elejétől fogva vezetve tudott nyerni Nagy Balázs ellen. Balázsi Csaba az első 10 lyukból 5-öt nyert és egyet sem adott Török Tamásnak, aki ugyan még feljött 5-2-re, de a hajrában Balázsi újult erővel gyűjtögette a részsikereket. Igazán izgalmas volt a Csatári Zoltán – Podusil György találkozó. Előbb Podusil ment el kettővel, majd Csatári fordított és ment el 4-2-re, hogy aztán klubtársa egyenlíthessen. Jöhetett a playoff, ahol Csatári egy rúgással jobbnak bizonyult. Juhár Tamás 6-0-s első „félidős” rohammal sokkolta Sipőcz Bélát, aki a 12-es után már kezet kellett, hogy nyújtson.


Nagy István végig vezetve nyert Szabó Krisztián ellen, aki hol egy, hol két pontnyira volt riválisától, de Nagy közelebb nem engedte ennél. Gubán Tamás 5-0-s első „félidővel” jelezte, három ponttal kívánja nyitni a C ligás szezonját. Ferencz Róbert még szépített, de közelebb már nem tudott férkőzni Gubánhoz. Orovecz Róbert már az első 5 lyukon szerzett 5-0-s fórral megnyugtató előnybe került. Cziráki Csaba a 16-oson szerezte első és egyetlen pontját, addigra már eldőlt a meccs kimenetele. Zsidai Krisztián álomszerű kezdésének hála már a 11-es után, 8-0-s állásnál eldőlt, Póka Viktor pont nélkül távozik a pályáról. Tóth György sérülése még nem jött rendbe, így Kurdi Tamás játék nélkül is győzelemmel indította a szezont.


Miután a match play open négyes döntőjéig masírozott, a D ligás szereplését is győzelemmel kezdte Horváth Attila. 3-0-val hozta az első kilencet és mivel Vörös Dávid későn hajrázott, Horváthé lett a három pont. Az évközi stroke play versenyeken openben vitézkedő Krizbai Ádám először nevezett a match play bajnokságba, de a sérüléséből felépült Kollár Dániel nem fogadta udvariasan debütálásakor és kétszer is hátrányból felállva tudott nagyarányú győzelmet aratni. Császár Zoltán egy darabig tudta tartani a lépést László Barnabással, aki főleg a második kilencen nagyon belelendülve, meg sem állt 11 nyert szakaszig. Gyors pontosztozkodást követően Szmolicza Gábor elment 5-2-re Katona István ellen. A zárkózás 5-4-re még sikerült, de a három pont Szmoliczáé lett így is.

A második fordulót keddtől április 15-ig lehet bonyolítani.