Sorozatban harmadszor bajnok a Royal Budapest
Royal Budapest 2022

A kétnapos csapatdöntő, a Market HUN Footgolf Team Championship vasárnapi napja tartogatta a legnagyobb izgalmakat, ahol a címvédő Royal Budapest és a BFGT veretlenül masírozott a fináléig.

Szombaton két kör után a csoportkör kétharmadán volt túl a mezőny és vasárnap reggel a köd felszálltával az is kikristályosodott, ki kivel meccsel majd a helyosztókon.

Az A jelű négyesben a Royal Budapestnek egy pont is elég volt, hogy biztosan döntős legyen, de ehelyett hármat is szerzett a Royal Balaton ellen, utóbbit egyúttal megfosztva az aranycsata esélyétől. Az EMFGSE a fenti eredmény alakulása miatt nem érhetett már oda az első helyre, az első nap után nulla ponttal álló Eagles ráadásul 3-0-ra jobb is volt az „Elsőknél”. A hárompontosok körbeverését követően az Eagles jött ki a legjobban a jobb gólkülönbségének hála és zárt másodikként a kvartettben, míg az EMFGSE lett a harmadik, a Royal Balaton a negyedik.

A B csoportban már tegnap eldőlt, hogy a BFGT biztosan döntős, de a többi hely kérdésköre még nyitva maradt. Az UTE és a Nimród egymás ellen döntött a csoport második helyének kérdéséről. A szoros derbit előbbi nyerte és készülhetett a délutáni éremcsatára. A már korábban finálébeli helyét bebiztosító BFGT a már biztosan a 7. helyért vívandó meccsére készülő Fair-way ellen is nyerni tudott.

EREDMÉNYEK

Ezt követően jöttek délután a helyosztók. A fináléban az egyik páros game viszonylag hamar eldőlt a Royal Budapest javára a BFGT ellen, de a legelső flightban zajló egyéni game az utolsó szakaszig izgalmas volt, ezt egy ponttal Borbély István nyerte Szabó László ellen, ami után a „királyiak” győzelme már nem forgott veszélyben, még úgy sem, hogy a leghátsó egységet a BFGT nyerte. A Royal Budapest sorozatban harmadszor nyerte meg a magyar bajnokságot.

A bronzérmeket az UTE játékosainak nyakába akasztották, miután 2-1-re győztek az Eagles ellen. Az alapszakaszt a nyolcadik helyen záró EMFGSE jelentősen előrelépett és lett ötödik – a Nimród kárára, akik hatodikként zártak. Az utolsó meccsre feltámadt a Fair-way és 3-0-ra nyerve lett hetedik, míg a hétvégét egy győzelemmel kezdő Royal Balatoné a nyolcadik pozíció.

Döntő:

Royal Budapest – BFGT: 2-1

3. helyért:

Eagles – UTE: 1-2

5. helyért:

EMFGSE – Nimród: 2-1

7. helyért:

Royal Balaton – Fair-way: 0-3

Hírlevél

ne maradj le semmiről!