A sportág negyedik világbajnokságát rendezik az amerikai Orlando városában. A május végén rajtoló seregszemlére közel ezer játékost várnak az egyéni és csapatversenyekre. Vörös Dávid, a Magyar Footgolf Szövetség elnöke beszélt a vb felkészülésről.
– Vegyes éveket tudhat maga mögött a sportág – kezdte távolabbról Vörös Dávid MFGSZ elnök, mikor a közelgő világbajnokságról kérdeztük. A koronavírust remélhetőleg már magunk mögött hagyva ugyanis most van lehetőség visszatekinteni az elmúlt pár év történéseire, amelyek sok mindent megváltoztattak. – A világbajnokságot a 2018-as marokkói vb után két évvel Japán rendezte volna. A tokiói olimpiához hasonlóan egy évvel elhalasztották és 2021-re tervezték be, de végül nem tudták megrendezni. Az új vb-t 2023-ra írták ki és az Egyesült Államok rendezheti meg. Mondanom sem kell, a tengerentúli rendezés, a covid és a bő egy éve tartó háborús helyzet a szomszédban rányomja a bélyegét a footgolfra is.
Voltak, akik már 2019-ben kvótát szereztek az akkor még Japánba tervezett vb-re, majd az amerikai vb szervezői szerettek volna nagyobbat ugrani a korábbinál és ezer főre tervezték a világbajnokságot.
– Ebből eredően sokáig a nemzeti szövetségek sem tudták, pontosan, mivel kalkuláljanak. Az információáramlás leginkább csak idén indult be, így mind a játékosok, mind a szövetség sötétben tapogatózott. A kvótát szerzett játékosoknak márciusig volt lehetőségük eldönteni, hogy belefér-e az életükbe a világbajnokságra való kiutazás, vagy sem. Végül hatvannál is több kvótát szerzett hazánk, ami hatalmas büszkeséggel tölt el bennünket, de be kellett látnunk, akármennyire szeretnénk, ennyi embert támogatni nem képes a szövetség. Minden indulónak a mezgarnitúrát – 6 darab mez 6 darab sportszárral –, a biztosítást és több kiegészítőt is – baseball sapkák, táplálékkiegészítők, elrúgó tee, marker, hátizsák – biztosít a szövetség térítésmentesen, de így is nagy terheket ró ez a játékosokra, miközben ezek a kiadások is milliós nagyságrendűek egy olyan kis költségvetéssel bíró szövetség életében, mint az MFGSZ. A kvalifikált játékosokkal egyetértésben minden kvótát megtartottunk az utolsó pillanatig abban a reményben, hogy minél több magyar lehessen ott Orlandóban. Hozzáteszem, több nemzeti szövetség a bojkottot fontolgatta a vb-vel kapcsolatban a magas árak és a nemzetközi szövetség által támasztott elvárások miatt. Mi nem szerettük volna elvenni a játékosoktól az élményt, amit egy világbajnokság adhat. Vissza nem térő lehetőség ez mindenki számára, amiért hatalmas áldozatokat hoznak. Ezért csak tisztelni tudjuk őket és hálásak vagyunk, hogy képviselik a magyar színeket. Ha ez a vb Európában van, nem kérdés, hogy mekkora kontingenssel vághattunk volna neki. Két hét Amerikában töltött „szabadság” viszont nem mindenki életébe fér bele. Természetesen szomorúan konstatáltam, hogy számos kiváló játékosunk anyagi okok és időbeli korlát miatt sem tud elutazni, hiszen két hétre a munkából kiszakadni nehézkes, ha valaki pedig Orlandóban idén eltölt két hetet, az az életének más területéről jelent óriási lemondásokat. A kiutazó játékosok többsége vállalkozó, aki a saját idejével rendelkezik, így ezt nekik könnyebb megoldaniuk, mint azoknak akik valamely cégnél bejelentett munkakörben dolgoznak. Ha körbenézünk a nemzetközi vizeken, látszik, hogy számos, magasan jegyzett játékos is online vagy facebook platformokon gyűjtést szervezett saját magának, hogy a kijutása biztosított legyen a világbajnokságra. A költségek tehát nem csak a magyar játékosoknak megterhelőek, hanem a jelenlegi helyzetben világszinten is azok mindenkinek. Ez úton is köszönöm minden szponzorunknak, aki bármilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy támogatni tudjuk a válogatott minél eredményesebb szereplését.
Ujvári Izabella sajnos nem tudta vállalni a szereplést, de két tavalyi magyar bajnok – Bacskai Bence és Lengyel Béla – így is ott lesz a mezőnyben.
– Szerencsére sokan éltek a lehetőséggel és a kiharcolt kvótáiknak köszönhetően ott lesznek az Egyesült Államokban. Ahogy azt a kvalifikációs szisztéma kihirdetésekor jeleztük, a szövetség öt szabadkártyát megtartott magának, amit fel is használt, miután mérlegelte a lehetőségeket. Két fontos feladat maradt a „hajrában”, látva a számainkat. Az egyik, hogy a „király kategóriában”, azaz a férfi csapatversenyben el tudjon indulni a válogatott. Eredetileg egyedi kritériumokat állítottunk fel, kik vehetnek részt a csapatversenyben. Azonban mivel rengetegen mondták vissza a szereplést a legutolsó pillanatban, a megadott március 1-jei határidővel, ez okozta az egyik legnagyobb fejtörést. Ezt sikerült megoldani a szabadkártyák segítségével, így nagy örömünkre a csapatversenyben is szurkolhatunk majd a férfi csapatnak. A másik, hogy a női egyéni kategóriában is legyen indulónk. Ez pedig Nagy Anettnek, a volt sokszoros válogatott futballistának hála szintén teljesült. A szervezők által felkínált, úgynevezett „celebrity”, azaz híresség címszó alatt volt lehetőség őt nevezni, de ő is teljes körű női játékosként léphet pályára a címeres mezben.
A csapatot a vb-n Molnár Attila kommunikációs igazgató vezeti majd, munkáját a sportigazgató Lengyel Béla és két csapatkapitány, a férfiakat irányító Bacskai Bence és a szeniorokat vezető Papp Péter segíti majd, akiket a kategóriájuk játékosai választottak vezetőnek.
– Mivel én nem tudok kint lenni a vb ideje alatt, Molnár Attila megbízott elnöki pozíciót is betölt a vb ideje alatt – részt vesz a FIFG közgyűlésen is –, mindeközben a mindennapos feladatokat elvégzi a csapat körül és a korábbi vb-ken szerzett tapasztalatára alapozva a kommunikációs feladatokat is ellátja majd és játékosként is az elrúgókhoz áll a fent említett okok miatt. Külön pont azért sincs is szövetségi kapitány kijelölve, mert a férfi és szenior csapat külön pályán játszik, ezért Bence és Peti csapatkapitányként külön foglalkozik majd velük, egy szövetségi kapitányt csak ezért kiutaztatni nem lett volna érdemes, a két csapatot külön kell kezelni.
A legfrissebb, hivatalos tájékoztatás szerint 39 ország 970 játékosa lép majd pályára, köztük 18 magyar!
– Nagyon drukkolok minden egyes játékosnak, aki magára húzza majd a két hét során a címeres mezt. Reméljük, hogy ilyen távolságból is érzik majd, hogy a footgolf család ott van mögöttük és a kritikus pillanatokon majd ez a szeretet segíti át őket. Számos esetben a magyar sportéletben a legnehezebb időszakok és feladatok hozták meg a legjobb szereplést és az áttörő sikereket. Bízom benne, hogy ez a magyar footgolf válogatott esetében is így lesz, és természetesen a tv képernyőjén vagy az applikáción keresztül végig fogom szurkolni a világbajnokságot! Egy biztos, akármi is lesz, történelmi pillanatok szemtanúi leszünk!