Bacskai Bence történelmi szlovákiai sikere után pár héttel Tajtyi Ákos utasította maga mögé a világ legjobbjait az olaszországi FIFG 1000-es besorolású versenyen.
Már a harmadik legrangosabb besorolású tornát rendezték idén Európában a 2022-es Major tornák közül a hétvégén. A háromnapos olasz versenyen csak a férfiak között közel 230-an álltak az elrúgókhoz. Köztük persze jó néhány magyarral, akik igazán jó előjelekkel várták a tornát. A szlovák Majort, majd a magyarországi, FIFG 500-as Hungarian Footgolf Opent is Bacskai Bence nyerte, majd Tajtyi Ákos mutatta annak jelét, hogy jó formában van, hiszen a francia Major versenyen éppen csak lemaradt a dobogóról. De egy héttel később már neki tapsoltak az utolsó szakasz befejezését követően.
A Villareal labdarúgó akadémiáján pallérozódó Tajtyi Ákos az első nap után még „csak” a top 30-ban volt, de szombaton, a második 18 szakasz teljesítését követően már az „ő hátát nézte a mezőny”. Vasárnap a döntő flightban szerepelve sem illetődött meg és a végén az övé volt a torna utolsó befejezése és egyetlen rúgásnyi előnnyel győzni tudott, ami után érzelmes pillanatok következtek. Édesapja, a tavalyi Eb-n szenior bronzérmet nyerő Tajtyi Róbert emelte magasba az ifjú bajnokot, aki kétszáznál is több footgolfosnál volt jobb a maratoni versenyen.
A szeniorok között hármas holtversenyben végzett a második helyen Lengyel Béla, az érmes helyekről szétrúgással döntöttek, ami után Lengyel végül lecsúszott a dobogóról és negyedik lett. A szeniorok gigamezőnyében Bodócs András fért még be a top 20-ba.
A hölgyeknél Kuchta Dóra a hatodik legjobb eredményt érte el.
Az 55 év felettiek között Karakas Attila végig közel volt a dobogóhoz, végül meg is csípte a harmadik helyet.
A csapatversenyben a négy legjobb egyéni eredmény alapján (Tajtyi Ákos, Lengyel Béla, Borbély István és Bacskai Bence) Magyarország harmadik lett.